Kőbán Rita kitálal: ez okozhatta a Kárász-Kozák kettős kizárását

Kőbán Rita kitálal: ez okozhatta a Kárász-Kozák kettős kizárását

A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozákék hajója mintegy 80 dekával kevesebb volt, mint azt a szabály megengedi. A magyar stáb is elvégzett egy ellenőrző mérést, amelyen ugyanez az eredmény született.

A Kárász Anna, Kozák Danuta duó megnyerte előfutamát, utólag azonban diszkvalifikálták őket.

A szegedi Kárász csak ebben a számban versenyezett a vb-n, míg az ötszörös olimpiai bajnok Kozák még 500 egyesben lesz érdekelt, amelyben szintén címvédő.

Hírdetés

Az M4 Sport szakkommentátoraként tevékenykedő Kőbán Rita csütörtök délután elmondta, hogy a tavalyi ifjúsági világbajnokságon a magyarok egyik négyes hajója a verseny előtt szintén 60 dekagrammal könnyebb volt, mint az egy nappal korábbi mérlegelésnél.

„Ragaszkodtam hozzá, hogy a futam előtt egy órával ismét mérjék meg, mert két hónappal azelőtt egy szegedi versenyen kizártak minket, ugyanis 60 deka eltűnt a hajóból.

Akkor értettem meg, hogy valószínűleg elpárolgott a hajóból a nedvesség. Ez is lehet a probléma egyik oka” – nyilatkozta az utánpótlás-edzőként tevékenykedő korábbi kétszeres olimpiai bajnok kajakozó.

Kőbán kifejtette, hogy szendvicsszerű rétegekből van összeragasztva a hajó anyaga, és lehetséges, hogy a rétegek közé beszivárgott a víz, ami a meleg levegő és a szél miatt kiszáradt. Ez egy óra alatt is megtörténhet.

„Lehet, hogy csak ennyi volt, a körülmények véletlen összejátszása, de tanulni kell belőle, és minden edzőnek, mindig háromszor mérlegelnie kell a hajót” – mondta Kőbán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »