Klímaváltozás és megújuló energiák címmel adott ki könyvet Héjjas István energetikai szakértő. A kötetben bemutatja, hogy a divatos klímapropagandával ellentétben a széndioxid veszélytelen, sőt fontos, mert az élet feltétele bolygónkon.
„A könyv tényekkel alátámasztva mutatja be, hogy a levegőben éppen csak nyomokban jelenlévő, színtelen, szagtalan, láthatatlan, egészségre ártalmatlan széndioxid nem káros, hanem nélkülözhetetlenül hasznos komponense a levegőnek, nélküle minden élet elpusztulna a Földön” – jelzi az ismertetés Héjjas István: Klímaváltozás és megújuló energiák című könyvéről. A szerzőnek tett föl kérdéseket a Gondola.
– Tanár úr, a klímahisztéria önmagában is rizikós, ám melyek az emberiség jövendőjének még ennél is nagyobb, valódi kockázatai?
– A klímahisztéria valóban rizikós, és nem csupán politikai-tömeglélektani értelemben. Az ilyen módszerek évezredek óta hozzá tartoznak a hatalom gyakorlásának a technikájához. Ha sikerül az embereket megijeszteni valamilyen súlyos fenyegetéssel, majd közöljük velük, hogy tudjuk a megoldást, és végre is tudjuk hajtani a szükséges intézkedéseket, akkor a saját jól felfogott érdekükben majd követik a hatalom utasításait. Úgy is mondhatjuk, hogy a hatalomnak mindig szüksége van fenyegető ellenségre, amely lehet akár idegen hatalom, vagy belső ellenség, de szóba jöhet természeti csapás is, amely ellen össze kell fogni a hatalom irányítása alatt. Ma már a játszma nagyobb tétekben zajlik, mint régebben. Most már az egész világot kellene irányítani, egy világkormány által, amelynek a tagjai mérhetetlen bölcsességükben az emberiség javát akarják. Ehhez viszont olyan veszélyhelyzetre van szükség, amely mindenkit érint, tekintet nélkül arra, hogy valaki milyen nemzethez, népcsoporthoz, valláshoz, vagy ideológiához tartozónak tekinti önmagát. És erre a célra megfelelhet egy klímakatasztrófa, jelen esetben a bolygó veszélyes melegedése, miután a közeledő jégkorszakkal való korábbi ijesztgetés nem hozta meg a kívánt eredményt. Amióta a Föld létezik, az éghajlat szüntelenül változik. Az emberiség átélt már számos éghajlatváltozást, amelyekhez igyekezett okosan alkalmazkodni, adaptálódni. Ma pedig az irányelv az, hogy ne bíbelődjünk az alkalmazkodással, kerül amibe kerül, állítsuk meg az éghajlat változását, maradjon az éghajlat örökre olyan, mint most. Csakhogy ez nem megy. A természet lesz az erősebb. A klímaváltozás elleni értelmetlen és hatástalan szélmalomharcra pedig hatalmas mértékben pazaroljuk azokat a természeti erőforrásokat, amelyeket érdemesebb lenne inkább az emberiség jólétére felhasználni. Több mint hat évtizeddel ezelőtt, egyetemista koromban, az évfolyamtársainkkal együtt faggattuk Lancsarics Alajos professzor urat, aki a hőerőgépek tantárgyat oktatta, hogy szerinte lehetséges volna-e az éghajlatot mesterségesen befolyásolni. A válasz így hangzott: „Szántanak a mezőn. Ökör húzza az ekét. Egy légy rászáll az ökör szarvára, és azt mondja: Szántunk!”
Lancsarics Alajos professzor
– Mi volt a mögöttes célja annak, hogy a környezetvédelmet úgynevezett „klímavédelemre” – magyarul „éghajlatvédelemre” – hamisították?
– Hogy hogyan lett a környezetvédelemből klímavédelem, az bizony hosszú történet. A XIX. század utolsó évtizedében, 1896-ban publikálta egy svéd tudós, Arrhenius az elméletét, amely szerint minél több a levegőben a széndioxid, annál melegebb van a Földön. Arrhenius ezt az akkor lehetséges mérésekkel támasztotta alá, és levonta a következtetést, hogy a levegő széndioxidtartalmának a növekedése a felszíni hőmérséklet emelkedését okozza.
Arrhenius azonban figyelmen kívül hagyta azt a lehetőséget, hogy a dolog fordítva is működhet, ezért esetleg a hőmérséklet emelkedése okozhatja a megemelkedett széndioxidszintet. Ez utóbbit támasztják alá azok az adatok, amelyeket az utóbbi egymillió év alatt lezajlott éghajlatváltozásokról megtudhatunk. Ezek szerint körülbelül százezer évenként követték egymást a jégkorszakok, a közöttük lévő néhány évezredes meleg, interglaciális korszakok kezdetén pedig a melegedés általában (de nem mindig) megelőzte a széndioxid szint növekedését. Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy a melegedés miatt növekszik a levegő széndioxid tartalma, mert ebben számos egyéb tényező játszik szerepet. Ilyen például a tenger alatti aktív vulkánok szerepe. Az óceánok mélyén ugyanis a földkéreglemezek törésvonalai mentén több száz vagy több ezer aktív vulkán ontja a széndioxidot a tengervízbe, ahol a vízzel szénsavat alkotva nyelődik el a vízben, majd a felszínen a széndioxid kibugyog a vízből, hasonlóan a melegedő szódavízhez. Nem tudjuk, hány ilyen vulkán működik a mélyben, és azt sem, hogyan változik, számunkra befolyásolhatatlan módon, ezek aktivitása. A kémiai Nobel-díjas Arrhenius nagy tekintélyű tudós volt, ezért senki nem vitatta az elméletét.
Arrhenius
Így volt ez egészen a második világháborúig, amikor bekövetkezett az emberiség valaha volt legnagyobb széndioxid kibocsátása. Hat éven keresztül lángokban állt a világ. Szakadatlanul hullottak a robbanó és gyújtó bombák nem csak katonai objektumokra, de lakott területekre is. Áradtak az üzemanyag égéstermékek a zuhanó bombázókból, a tankok és dzsipek dieselmotorjaiból, miközben a harctereken sok millió tonna nitrogén tartalmú lőszert, gránátot, aknát robbantottak fel, telítve a levegőt nem csak széndioxiddal, de a széndioxidnál nagyságrendekkel hatékonyabb üvegházgázokkal, nitrogén oxidokkal is. Azt lehetett várni, hogy ettől majd melegszik az éghajlat. De nem ez történt, több évtizedes lehűlés következett be, olyannyira, hogy még a 70-es években is számos publikáció jelent meg a nyugati sajtóban a közeledő jégkorszakról, és arról, hogy hogyan lehetne az esetleg évezredekig tartó fagyos teleket és ugyancsak fagyos nyarakat majd valahogyan túlélni. A 80-as években azonban megváltozott a helyzet, Európában a nyarak melegebbek, a telek enyhébbek lettek. A klímatudósok lassan kezdtek 180 fokos irányt váltani, és jégkorszak helyett inkább jelentős melegedést jósoltak. Ez azonban jó darabig még nem váltott ki különösebb aggodalmat az emberekben. Itt lépett be a történetbe a politika. Az 1984-85 évi angliai bányászsztrájk oly mértékben eldurvult, hogy Margaret Thatcher kormányának a bukását okozhatta volna. Hamarosan beindult a zöld propaganda, amelyben a szénbányászat felszámolását javasolták a katasztrófával fenyegető klímaváltozás megfékezésére. Ez azután megoldotta a problémát. A politikusok gyorsan felismerték a mesterségesen szított klímahisztériában rejlő lehetőségeket, amelynek a lebegtetésével tömegeket, vagy akár „barátságtalan” országokat is zsarolni lehet. Felismerték a lehetőséget élelmes üzleti vállalkozók is, olyannyira, hogy ma már a zöld energiaipar és a széndioxidkvóta-kereskedelem profittermelő képessége vetekszik a gyógyszeriparral és a hadiiparral. Ráadásul ez a profit gyakorlatilag kockázatmentes, hiszen túlnyomórészt az államok finanszírozzák az adófizetők pénzéből. Így azután a környezet és a természet védelme egyre inkább hátérbe szorul a klímavédelemmel szemben.
– A nem külföldről felpénzelt, hanem hazai forrásokból hazai célokért dolgozó civil szervezetek – köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány – miket tehetnek azért, hogy a változásokat ne „okos” eszközökkel, hanem okos társadalommal lehessen elősegíteni?
– A legfontosabb feladat a hiteles tájékoztatás, és az ehhez kapcsolódó tudományos ismeretterjesztés, amely Öveges professzor óta gyakorlatilag hiányzik a hazai médiából. Ennek során le kellene leplezni azokat a szándékos csalásokat, csúsztatásokat, hamisításokat, amelyekkel félrevezetik az emberek nagy részét. Csupán példaként érdemes ezek közül néhányat megemlíteni.
Gyakran látunk a TV-ben füstölgő kéményeket, annak illusztrálására, hogy milyen sok széndioxidot bocsátunk ki. Csakhogy a széndioxid színtelen, szagtalan, láthatatlan gáz, akárcsak a tiszta levegő. Ráadásul kémények helyett olykor testesebb és látványosabb hűtőtornyokat mutatnak, amelyekből felfelé tör a vízgőz.
Vízgőz száll fel a Mátrai Erűmő két, Heller-Forgó hűtőtornyából
És ha a Nap szemből süt, főleg napnyugtához közeledve, ellenfényben, az önmagában hófehér vízgőz is ijesztően feketének látszik.
Egy másik tisztességtelen csúsztatás az, hogy a széndioxid ártalmas, és szennyezi a környezetet. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A széndioxid a növények legfontosabb, nélkülözhetetlen tápláléka. Ebből termelik a növények a fotoszintézisben a szénhidrátokat és egyéb szerves vegyületeket, amelyek táplálékul szolgálnak embernek és állatnak. Ha sikerülne a levegőből száműzni a széndioxidot, tökéletesen „dekarbonizálni” az atmoszférát, minden élet elpusztulna a Földön. A széndioxid pedig nemcsak ártalmatlan, de eredményesen alkalmazzák a gyógyászatban is, ezt igazolják a széndioxidos gyógy-termálfürdők kedvező tapasztalatai (például Mátraderecskén).
Teljesen megalapozatlan az is, hogy a levegő széndioxid tartalma hatással lehet az éghajlatra. Volt már a bolygó régmúlt történetében olyan időszak, amikor 10-szer több széndioxid volt a levegőben (vagyis a mostani 0,04% helyett 0,4%), miközben jégkorszak volt. Megalapozatlan az ijesztgetés a beígért 2 fokos melegedésről is. Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenütt 2 fokkal lesz melegebb, hanem azt, hogy az éghajlati övezetek az északi féltekén észak felé tolódnak el, és emiatt például a Kárpát-medence éghajlata mediterrán jellegűvé válhat. Volt már példa ilyen méretű meleg időszakra, 2500 évvel ezelőtt a skandináv térségben szőlőt és bort termeltek.
Héjjas István
A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a mostaninál melegebb időszakokban az emberiség viszonylag jólétben élt, míg a hidegebb időkben, például a középkori „kis jégkorszakban” éhínség, járványok, és a fogyatkozó erőforrásokért folyó kegyetlen háborúk pusztították a lakosságot. Ha tényleg melegszik az éghajlat, és növekszik a levegő széndioxid tartalma, annak inkább örülni kellene. Jelentősen növekedhetnek a mezőgazdasági terméshozamok, kevesebb éhező lesz a Földön. És valami, ami talán mindennél fontosabb: Ne tűrjük el, hogy a politika maga alá gyűrje a természettudományt. Ne tűrjük el, hogy a tudományos igazságokat olyan politikusok és médiacelebek döntsék el, akik egy érettségi vizsgán is megbuknának fizikából, kémiából, biológiából, miközben megakadályozzák, hogy a nekik nem tetsző tudósok közzé tegyék a kutatási eredményeiket.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
