Klapka-jubileum a két Komáromban

Klapka-jubileum a két Komáromban

A két testvérváros rendezvényekkel és kiadványokkal tiszteleg Klapka György alakja és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei előtt.

A honvédtábornok születésének 200. évfordulójára közösen készült Észak- és Dél-Komárom, ám mint ahogy minden mást, úgy ezt a tervet is felforgatta a járvány. A 2020-as program gyakorlatilag teljesen elmaradt, illetve áttolódott az idei évre. Dél-Komáromban 201-es számmal hirdetik a rendezvénysorozatot, míg a szlovákiai oldalon elhagyták az évfordulós számot – fejtette ki a rendezvény sajtótájékoztatóján Keszegh Béla komáromi polgármester.

Az egyik legnagyobb szabású rendezvényre a dél-komáromi Monostori erődben kerül majd sor: a Magyarock Dalszínház Klapka című musicaljét Másik Lehel és Vizely Csaba rendezésében láthatják majd valamikor a nyár folyamán az érdeklődők.

Hírdetés

A programból nem hiányoznak az „alkalmazott“ rendezvények sem: még a nyár előtt mindkét Komárom iskoláiban és óvodáiban olyan vetélkedőkre és foglalkozásokra kerül sor, amelyeknek a lényege, hogy a gyerekek szórakoztató módon tudjanak meg minél többet az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről, azon belül is Klapka György alakjáról. Ehhez kapcsolódóan egyedi játékcsomagokat biztosítanak az intézményeknek.

A nagyközönség számára a honvédtábornokról szóló tudományos ismeretterjesztő kiadványt is megjelentetnek 2500 példányban a magyar és a szlovák mellett angol és német nyelven is.

A programot Rába-Duna-Vág EGTC valósítja meg az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként meghirdetett Kisprojekt Alap segítségével. A két város 32 ezer eurós összköltséget fordíthat a rendezvényszervezésre.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »