Kizárta képviselőjét a zsidóbérenc FPÖ, amiért egyet mert érteni egy cionistákra vonatkozó alapigazsággal

Kizárta képviselőjét a zsidóbérenc FPÖ, amiért egyet mert érteni egy cionistákra vonatkozó alapigazsággal

Kizárta soraiból az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik parlamenti képviselőjét amiatt, hogy a Facebookon közzétett bejegyzésében támogatóan szólt hozzá egy mély igazságtartalmú megnyilatkozáshoz.

Susanne Winter a közösségi portálon egyetértőleg kommentált egy megnyilatkozást, amely szerint a cionista zsidók az egész világon problémát jelentenek. A képviselőnő hozzászólásában – egy mosoly jel kíséretében – azt írta: "A számból vette ki a szót".

A magát jobboldalinak hazudó FPÖ közleményben jelentette be a képviselő kizárását, azzal indokolva, hogy ezzel a cselekedetével "átlépte a megengedett határt". A párt arra is felszólította Wintert, hogy távozzék képviselői helyéről is, amire viszont sokak szerint nem lesz hajlandó.

Susanne Winternek nem ez az első ilyen "botránya". 2009 januárjában bíróság előtt kellett felelnie azokért az "iszlám hívőket sértő kijelentéseiért", amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.

Hírdetés

A képviselő 2008-ban – akkor még a grazi városi tanács tagjaként – a bevándorlás- és idegenellenes platformon álló párt nagygyűlésén, amely a helyhatósági választási kampányba illeszkedett, egyebek között azt mondta Mohamedről, hogy a mai rendszerben megrontással lehetne vádolni, mert egy hatéves leányt vett feleségül. Olyan hadvezérnek nevezte továbbá, aki "epilepsziás rohamában írhatta a Koránt".

Kifejtette azt is, hogy Grazra bevándorlóáradat zúdult, lényegében lopakodó iszlamizálás zajlik a stájerországi székvárosban. Szorgalmazta, hogy hozzanak létre "egy állatbordélyt a városi parkban, ahová a muzulmán férfiak járhatnának, ahelyett, hogy fiatal lányokkal fajtalankodnak a parkban".

Szerinte az iszlám valójában egy "totalitárius uralmi rendszer", és követelte, hogy a muzulmánok menjenek vissza oda, ahonnan jöttek: a Földközi-tenger túlsó partjára. (Mindezt már 2008-ban!)

A parlamenti alsóház mentelmi bizottsága ezek után úgy döntött, hogy az ügyészség kezdeményezésére feloldja a képviselő mentességét a jogi felelősségre vonás alól.

A tárgyaláson kezében egy szál fehér liliommal megjelenő Winter nem ismerte el "bűnösségét". Azt mondta, senkit sem akart megsérteni, pusztán az volt a szándéka, hogy bizonyos történelmi tények "túlzott mértékű kidomborításával" ráirányítsa a figyelmet azokra a visszás állapotokra, amelyeket az iszlám vallás radikális formájából fakadhatnak. Három hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre és 24 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte a grazi tartományi bíróság.

(MTI bővítve)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »