Kizárásokkal és hiányzókkal rajtolt az érettségi

Kizárásokkal és hiányzókkal rajtolt az érettségi

A román nyelv és irodalomból tartott írásbeli vizsgán 98 százalékos volt a részvétel – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Hírdetés

Az első írásbeli vizsgára a feliratkozottak közül 2453-an nem mentek el, 39 vizsgázót pedig csalási kísérlet miatt kizártak. Idén mintegy 126 ezren iratkoztak be az érettségire (közülük 111 ezren friss végzősök, 15 ezren pedig korábbi évfolyamoké), nagyjából 7 ezerrel kevesebben, mint tavaly és közel 30 ezerrel kevesebben, mint 2020-ban. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) tegnap közzétett adatai szerint a 2021–2022-es tanévben közel 3,5 millió óvodás, tanuló és egyetemista volt Romániában. A beiskolázottak száma 1200-zal több, mint az előző tanévben. 46,1 százalékuk elemista vagy általános iskolás volt, 17,1 százalékuk gimnazista, 15,4 százalékuk pedig óvodás. Posztliceális képzésben 89 500 fiatal vett részt, ez az oktatási rendszerbe beiratkozottak mindössze 2,6 százalékát teszi ki, egyetemre 554 ezren jártak, 6500-zal kevesebben, mint az előző évben. Egy év alatt 4700-zal apadt a szakiskolások száma is, az elemi és általános iskolások száma ellenben 20 500-zal, az óvodásoké 17 ezerrel nőtt. De még a 6–10 évesek beiskolázási aránya is csak 89 százalékos, a többi korcsoporté pedig ennél is kisebb. A tanárok száma 237 900 volt ebben a tanévben, tehát 15 diákra jutott egy tanár.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »