Kivonulnak a lázadók, ha a törökökhöz futhatnak Dúmából

Kivonulnak a lázadók, ha a törökökhöz futhatnak Dúmából

Megállapodás született a lázadó kézen lévő kelet-gútai várost, Dúmát ellenőrző Dzsejs al-Iszlám lázadó csoport foglyainak elengedéséről, cserébe a fegyveresek szabad elvonulásáért: a megállapodás értelmében a Dzsejs al-Iszlám fegyveresei két napon belül a török határ mentén fekvő Dzsarabluszba távoznak – jelentette vasárnap a szíriai állami televízió egy szíriai illetékesre hivatkozva; a hírt a Dzseijs al-Iszlám egyelőre nem kommentálta.

Előzőleg egy nevének elhallgatását kérő szíriai illetékes azt közölte a Reuters brit hírügynökséggel, hogy a lázadók kérésére a kormány vasárnap délután tárgyalni fog a Dzsejs al-Iszlámmal.

Szombaton a szíriai orosz békéltető központ parancsnoka azt közölte, hogy a Dzsejs al-Iszlám újraindította hadműveleteit a szíriai kormányerők ellen a Damaszkusz melletti Dúma városában, miután új vezetők vették át a hatalmat az iszlamista lázadószervezetben. Jurij Jevtusenko vezérőrnagy szerint mivel a Dzsejs al-Iszlám újraindította a hadműveleteket, megszakadt a civilek, a lázadók és a családtagjaik evakuálása a főváros peremén lévő Dúmából, amely a lázadók kezén maradt utolsó település Damaszkusz peremén.

Hírdetés

A SANA állami hírügynökség szerint a civilek és a sebesültek evakuálása után a Dzsejs al-Iszlám elvonulásáról már múlt vasárnap megállapodtak a felek. A Szúrija szíriai állami televízió közlése szerint a szíriai rezsim és a lázadók között orosz közvetítéssel született megállapodás értelmében a harcosok beszolgáltatják nehéz- és közepes fegyvereiket a kormányerőknek. A szélsőségesek egy része ennek fejében a parancsnokaik vezetésével buszokon távozhat a Törökország által támogatott fegyveres csoportok ellenőrzése alatt álló észak-szíriai Dzsarablusz határváros felé, míg azok, akik maradni szeretnének Dúmában, a szíriai biztonsági erők átvilágítását követően élhetnek az egyezségben biztosított amnesztiával.

A Szúrija szerint a megállapodás részét képezte az is, hogy a Dzsejs al-Iszlám szabadon engedi a foglyul ejtett szíriai katonákat, illetve a túszként tartott civileket, valamint megmutatja az elesett katonák sírhelyeit.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »