Kivégeztek egy brit kémnek minősített volt miniszterhelyettest Iránban

Iránban kivégezték a kémkedés vádjával halálra ítélt brit-iráni állampolgárságú Ali Reza Akbarit, egykori védelmi miniszterhelyettest – jelentette az ország igazságügyi hírügynöksége szombaton.

A Mizán közlése szerint "kivégezték Ali Reza Akbarit, akit halálra ítéltek a brit hírszerző szolgálatának végzett kémkedés miatt." Iráni vád szerint Akbarinak köze volt az ország legjelentősebb atomtudósa, Mohszen Fahrizade 2020-es meggyilkolásához. Az iráni legfelsőbb bíróság ítélete szerint Akbari "a brit hírszerzés egyik legfontosabb ügynöke volt", számos államtitkot árult el megbízóinak.

Nagy-Britannia politikai indíttatásúnak minősítette a halálbüntetés kiszabását, és azonnali szabadon bocsátását kérte.

Hírdetés

A BBC Persian szerdán sugárzott hangfelvételén Akbari azt mondta, hogy kínzások hatására vallott be olyan bűncselekményeket, amelyeket el sem követett.

Ali Reza Akbari 1997 és 2005 között volt védelmi miniszterhelyettes a reformpárti Mohammad Katami iráni elnöke alatt, és szószólója volt az iráni nukleáris megállapodásnak, amely végül megszületett a Nyugat és Teherán között 2015-ben.

Az elmúlt hónapokban megromlottak a kapcsolatok Nagy-Britannia és Irán között, mivel a London részvételével is létrejött 2015-ös nukleáris egyezmény újraélesztésére irányuló erőfeszítések elakadtak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »