Kivégezték a hazatérő kormányellenes szíriaiakat…?

Kivégezték a hazatérő kormányellenes szíriaiakat…?

Legalább 38 Libanonból Szíriába hazatérő embert tartóztattak le a szíriai hatóságok korábbi ellenzéki tevékenységük miatt – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerdán. Egyes hírek szerint többet közülük a szíriai kormány ki is végeztetett.

A hazatérőket a szíriai hatóságok azzal vádolják, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen 2011-ben kitört felkelés idején kormányellenes tüntetéseken vettek részt. A brit székhelyű emberi jogi szervezet szerint a letartóztatottak Szíria különböző térségeiből származnak, például az ország nyugati részében található Homszból, a középnyugati Hamából, és akad köztük damaszkuszi is.

Hírdetés

A letartóztatottak sorsát az OSDH vezetője, Rámi Abder-Rahmán bizonytalannak nevezte, szóvivőjük pedig hozzátette, a szíriai hatóságok mostani lépése a környékbeli országokban menekültként élő szíriai családok százait tántoríthatja el a hazatéréstől. Ezzel egy időben Muín al-Maribí libanoni menekültügyi miniszter szerdán egy nyilatkozatban azt állította, hogy a szíriai kormány már csaknem 20, Libanonból nemrég hazatért szíriait végeztetett ki. A miniszter hozzátette, az értesülések a kivégzettek családtagjaitól származnak.

A libanoni hatóságok együttműködnek szíriai kollegáikkal a Libanonban élő szíriai menekültek hazatelepítésében. A libanoni kormány adatai szerint tavaly júliustól idén november elejéig több mint 87 ezer szíriai tért haza, további másfélmillió menekült pedig még mindig Libanonban van, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint azonban az országban élő szíriai menekültek száma kevesebb, mint egymillió.

hírtv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »