Kiváló munkakapcsolat: Törökbálinton a Fidesz az MSZP-vel vereti szét az ellenzéki összefogást

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Törökbálinton is megvalósulni látszott az ellenzéki összefogás, melynek keretében a kormánypártokkal szemben induló politikai erők egy helyi civil egyesület képviselőjét támogatták a polgármesteri székért folyó harcban. Ezt a megállapodást fúrta most meg a helyi szinten a Fideszhez ezer szállal kötődő szocialista választókerületi elnök.

„A november óta tartó tárgyalások során még úgy tűnt, hogy Szentmiklósi-Tóth Tamás is amellett tette le a garast, hogy egy ellenzéki összefogás keretében váltsuk le a Fideszt Törökbálinton, ám ez az elmúlt időszakban élesen megváltozott”

– panaszolta portálunknak Szőke Péter, a Törökbálint Holnap Egyesület polgármesterjelöltje az MSZP helyi vezetőjével, egyben választókerületi elnökével kapcsolatos panaszait.

Szentmiklósi-Tóth Tamás
Szentmiklósi-Tóth Tamás
Forrás: Facebook

Szőke elmondása szerint a szocialista politikus július elején ment át minden előzmény nélküli pálfordulásán, közvetlenül azelőtt, hogy az ellenzéki alakulatok – az MSZP-n kívül az LMP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik – írásban is megerősítették volna a civil szervezettel való választási együttműködésüket.

„Az aláírás előtt pár órával érkezett egy e-mail Szentmiklósi-Tóth úrtól, ami arról szólt, hogy az MSZP mégsem vesz részt az összefogásban, ám mindezt olyan magyarázkodással adta elő, ami tökéletesen rímelt a fideszes alpolgármesterek propagandaszövegeire, amikkel az egyesületünket akarták lejáratni”

– festette le a bizarr helyzetet Szőke Péter, majd hozzátette:

mintha csak szervezett akció lett volna, estére a fideszes szórólaposztók Törökbálint összes postaládájába eljuttatták a helyi MSZP-vezér nyilatkozatát.

A Fidesz az MSZP helyi elnökének nyilatkozatát promózta
A Fidesz az MSZP helyi elnökének nyilatkozatát promózta

A civil polgármesterjelölt szerint a történetnek azonban itt nem lett vége, Szentmiklósi-Tóthnak ugyanis korábban sikerült meghekkelnie a Demokratikus Koalíciót: addigi jobbkezét, Kun Annát ugyanis kiléptette a szocialisták soraiból, majd átejtőernyőztette Gyurcsány Ferenc pártjába. Az összefogás résztvevői pedig egyre érdekesebb dolgokat kezdtek tapasztalni, miután az újdonsült DK-s politikus is az együttműködés részese lett:

„A fideszes városvezetés hirtelen elkezdett rárepülni a témáinkra, illetve sorra előztek be minket köztéri akciókban. Gyanús volt például, hogy pont pár nappal előbb tették rendbe azt a siralmas állapotú játszóteret, amit mi közösségi munkában akartunk helyreállítani. Nyilvánvaló volt, hogy valaki súg nekik”

– árulta el Szőke Péter, hozzátéve: hamarosan egyértelmű lett, hogy Szentmiklósi-Tóth „téglája” áll a háttérben:

„Kun Anna ugyanis megosztott a belső választási anyagainkat Földvári László alpolgármesterrel, aki amúgy a Fidesz helyi elnöke is.”

Kun Anna
Kun Anna

Hírdetés

Forrás: Facebook

Bár a korábbi szocialista politikus esküdözött, hogy nem ő engedett hozzáférést a felhőben tárolt iratokhoz, és feltörték a felhasználói fiókját, az ügyben mégsem volt hajlandó feljelentést tenni, hiába kérték ezt tőle az összefogás résztvevői.

„Ezt követően tőle is kaptunk egy olyan levelet, amelyben Szentmiklósi-Tóth úréval szinte szóról szóra megegyező közleményben tudatta, hogy kilép az együttműködésből”

– mondta Szőke, megjegyezve, hogy

a fideszes szórólapozók ebben az esetben is gondoskodtak arról, hogy minden törökbálinti háztartásba eljusson, hogy a DK is otthagyta az összefogást. A polgármesterjelölt ugyanakkor megerősítette, hogy a levél ellenére a Demokratikus Koalíció továbbra is tagja az együttműködésnek, Kun Anna pedig jogosulatlanul nyilatkozott a párt nevében.

Képernyőfotó arról, hogy Kun Anna osztott meg tartalmat a fideszes alpolgármesterrel
Képernyőfotó arról, hogy Kun Anna osztott meg tartalmat a fideszes alpolgármesterrel

Az MSZP helyi vezetői ezt követően a közösségi médiában szisztematikus lejáratókampányba kezdtek a Törökbálint Holnap Egyesület ellen, a mocskolódások hátterében álló egyik törökbálinti lakosról azóta ki is derült, hogy a szocialisták jelöltje lesz a településen.

Szőke Péter azt is elárulta, hogy tudomása szerint augusztus 21-én az MSZP elnökségi ülésen döntött arról, hogy Törökbálinton az ellenzéki összefogásra való tekintettel senki sem indulhat a szocialisták színeiben, a helyzet azonban elmondása szerint 24-ére megváltozott:

„Tóth Bertalan pártelnök egy körlevélben tudatta, hogy az MSZP Törökbálinton a Liberálisokkal és a Párbeszéddel közösen indul az önkormányzati választásokon.”

Szőke Péter ezen kívül az alábbi levelet is mellékelte szerkesztőségünk számára, melyben Tóth Bertalan még arról ír, hogy az MSZP Törökbálinton is az összefogásban érdekelt:

Tóth Bertalan levele

Szőke Péter egyébként érdekesnek nevezte, hogy az MSZP helyi vezetője az idei csíksomlyói pápalátogatás alkalmával a Fidesz helyi prominenseivel fotózkodott – ennek bizonyítékát igyekeztek is gyorsan eltüntetni a közösségi médiáról, szerencsére sikertelenül -, de egy további kapcsolódási pontra is felhívta a figyelmet:

„Szentmiklósi-Tóth Tamásról azt sem árt tudni, hogy ő a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke, amely átruházott hatáskörben dönt a közbeszerzési pályázatok kiírásáról és elbírálásáról.”

Az MSZP helyi elnöke fideszes politikusokkal pózol Csíksomlyón
Az MSZP helyi elnöke fideszes politikusokkal pózol Csíksomlyón

Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint egyébként az MSZP helyi elnök lépése a törökbálinti szocialista szavazók körében sem aratott osztatlan sikert, és sokan vannak közülük, akik továbbra is abban bíznak, hogy Törökbálinton is a valódi ellenzéki összefogás váltja majd le októberben a Fideszt.

Portálunk a kialakult helyzet kapcsán megkereste a Jobbik helyi elnökét, Erdélyi-Sándor Áront is, aki egyben a Törökbálint Holnap Egyesület képviselő-jelöltje. Az ellenzéki politikus elmondta: csalódásként élte meg Szentmiklósi-Tóth és Kun Anna „árulását”, és kiemelte, hogy az ellenzéki tárgyalások alatt

„egyedül az MSZP húzta az időt, mintha végig kiskaput vagy kiutat keresett volna”.

Szerinte Szőke Péter végig korrekten járt el a parlamenti pártok felé, ám cserébe azt kapta, hogy az együttműködés részleteit és terveit kiszivárogtatták a Fidesz felé.

Mint fogalmazott:

„Most már nyugodt szívvel, letisztult csapattal, programmal és megfelelő támogatással tudunk találkozni a szavazókkal és gyűjteni a támogatásokat.”

Hozzátette:

„A törökbálinti emberek tudják, hogy a valódi ellenzéki összefogás jelöltjei a Törökbálint Holnap soraiban találhatók, a Fidesz pedig az általa mankóként használt MSZP-t használja fel a a választók megtévesztésére.”

Az esettel kapcsolatban e-mailben kerestük Tóth Bertalant, a szocialisták pártelnökét is, ám ő cikkünk megjelenéséig nem válaszolt kérdéseinkre (amennyiben ez később megtörténik, cikkünket természetesen frissíteni fogjuk).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »