Kiütötték a nehézsúlyú bajnokot

Kiütötték a nehézsúlyú bajnokot

A UFC 241-es számú gálájának három igazán várt mérkőzése közül egyik sem okozott csalódást.

Yoel Romero vs Paulo Costa

A középsúlyú összecsapás óriási derbit hozott, rögtön az első menetben egymásnak estek a felek, Romero és Costa is megrogyott, a kubai beszedett egy övön aluli ütést is, de a tempó nem hagyott alább. A második menet elején Costa volt az aktívabb, Romero a brazil támadásai közben kidugta a nyelvét, jelezve, hogy jól bírja az álla.

A harmadikban Romero dominánsabb teljesítményt nyújtott, talán valamivel pontosabban bunyózott az egész meccsen, igazi show volt ez a három menet, amit kicsit beárnyékol a bírák döntése. Egyhangú pontozással Costának adták a győzelmet, pedig Romero ha minimálisan is, de jobbnak tűnt.

Anthony Pettis vs Nate Diaz

A két utcagyerek is közönségszórakoztató volt, Diaz három éves kihagyása csak az első menetben látszott, ahol állóharcban nem igazán találta az ütőtávot, Pettis veszélyesebben kezdett, Diaz birkózásban viszont jobbat nyújtott.

Hírdetés

A második menetben a stocktoni állóban is feljött, Pettis kicsit gondban is volt, miközben Diaz vérezni kezdett.

A harmadik menetben néhány pontos térdes után pár pillanatra úgy tűnt, hogy Pettis elengedte a meccset, másodpercekig hiányzott az intelligens védekezés a részéről, de végigment az összecsapás, Diaz megérdemelten, egyhangú pontozással húzta be a visszatérést.

Daniel Cormier vs Stipe Miocic 2

A nehézsúlyú címmérkőzés főszereplőinek már van közös múltja: a UFC 226-on DC az első menetben kiütötte Miocicot, megszerezve a bajnoki övet.

Hasonló forgatókönyvet itt is el tudunk képzelni, az első kettő menetben mindketten sokszor találtak, de Cormier többször és keményebben, a harmadik felvonás is hasonlóan zajlott.

A negyedikre taktikát váltott Miocic, rendkívül okosan DC testét kezdte szétbombázni kőkemény ütésekkel, így elérve, hogy a címvédő védekezése lejjebb csússzon. Az elképzelés tökéletesen működött, mikor sikerült kellőképpen lebontani a testet, Miocic azonnal támadt a fejre és kiütötte a bajnokot.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »