Kiütötte nagyváradi ellenfelét a Sepsi-SIC (Női kézilabda, A-divízió)

Kiütötte nagyváradi ellenfelét a Sepsi-SIC (Női  kézilabda,  A-divízió)

A sepsiszentgyörgyi csapat tegnap remek második félidőnek köszönhetően 35–18-ra diadalmaskodott a vendég Nagyváradi CSU felett a női kézilabda A-divízió 17. fordulójában, így visszavágott partiumi riválisának az odavágóban elszenvedett vereségért. A háromszéki együttes szombaton 11 órától a sereghajtó Temesvári CSU otthonában zárja a másodosztályú bajnokság alapszakaszát.

A házigazdák megilletődötten indították a mérkőzést, ugyanis az első negyedórában az eladott labdák miatt akadozott a támadás (5–5). A folytatásban Carmen Cartaș csapata kezdett magára találni, ugyanakkor a kapusteljesítmény is feljavult, hiszen Maria Demeter több bravúros védést bemutatott. A vendégek nem találták az ellenszert Iuliana Damian játékára, a beálló az első félidőben hatszor zörgette meg a rivális hálóját. A szünet előtt a sepsiszentgyörgyi együttes kezdett ellépni ellenfelétől, mivel kihasználta, hogy a Nagyvárad az utolsó négy percben nem szerzett gólt (12–9). A Sepsi-SIC remekül kezdte a második játékrészt, zsinórban négyszer volt eredményes, a partiumi alakulat csak a 35. percben talált a kapuba (16–9). Ezt követően a határozott zöld-fehér mezesek összehoztak egy újabb kiváló sorozatot, ezzel pedig lezárták a meccs kimenetelét (22–11). A Kovászna megyei gárda nem kímélte ellenlábasát, amely hitehagyottan futott az eredmény után, ráadásul a hátralévő időben is tovább duzzadt a különbség (28–13). A hajrában a háromszéki csapat több ellentámadást vezethetett, amelyeknek csak egy részét értékesítette, azonban a győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben, az utolsó másodpercben pedig Andra Banu nagyszerű átlövése is utat talált a hálóba (35–18). A sepsiszentgyörgyi alakulat idénybeli tizenharmadik sikerével az utolsó forduló előtt biztosította második helyét az A-csoportban a listavezető CS Județean Prahova mögött.

 

Hírdetés

 

A-divízió, A-csoport, 17. forduló: Sepsi-SIC–Nagyváradi CSU 35–18 (12–9). Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Vezette: Eduard Faur és Mihai Maciornea. Sepsi-SIC: Andrei – Márton 2, Damian 13, Ghinea, Abaza 1, Solymosi, Gheorghe 2. Cserék: Demeter (kapus), Lupișcă 1, Pavel 2 (2), Pintilescu 2, Stan, Rău 1, Banu 6, Bârlă 1, Bîță 4. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Nagyvárad: Scurtu – Leș, Dalea 1, Havasi 5, Medve 1, Duțu, Boroș 2. Cserék: Bucur, Suciu (kapusok), Calena, Bundea 2, Palii 2 (1), Valinciuc 5 (4). Vezetőedző: Sebastian Tudor. Kiállítások: 12, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 5/8.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »