Kiürítette a rendőrség a Kossuth teret

Kiürítette a rendőrség a Kossuth teret

Reggel fél hétkor kezdték elküldeni azokat a tüntetőket, akik már tegnap este megpróbáltak élőláncot alkotni a Parlament körül a mai alakuló ülés előtt.

A többi között azt követelték, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, amely – a tervek szerint – az elsíbolt uniós pénzek után nyomozna a tagállamokban. Voltak, akik az egész éjszakát a parlament előtt töltötték, attól tartva, hogy kordonnal zárják körül a területet.

Hétfőn tüntetett a Civil Ellenzéki Kerekasztal is, amely minden ellenzéki pártnak petíciót juttatott el. A szervezetben diktatúrának tartják az Orbán-rendszert, és úgy gondolják, hogy ha az ellenzéki képviselők beülnek a parlamentbe, akkor fenntartják a demokrácia hamis látszatát.

Ma pedig folytatódnak a parlament alakuló üléséhez időzített tiltakozások, tüntetések. 18 órától kezdődik az áprilisi választások után megkezdett tömegtüntetés újabb fordulója – szintén a Kossuth téren.

Hírdetés

A parlament környékét a hatóságok az Országgyűlés működésének zavartalanságára hivatkozva lezárják.

A Jobbik előre bejelentette, hogy ha a Kossuth tér köré kordont vonnak, akkor azt az ellenzéki párt képviselői le fogják bontani, ahogy tette azt a Gyurcsány-kormány idején Orbán Viktor.

Misét tart a Fidesz

Szokatlan módon a Parlamentben tart ökumenikus istentiszteletet a Fidesz az Országgyűlés alakuló ülése előtt. A párt képviselői eddig a közeli Hold utcai református templomból sétáltak át a parlamenthez, most a tüntetések miatt ez elmarad.

A kormánypártok a Kossuth térre bejelentett tüntetésekre utalva azt is írják: vannak, akiknek a politikai cirkusz és a hisztériakeltés a fontos, és sajnálják, hogy az ellenzéki pártok képtelenek elfogadni a választási vereséget.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »