Kitört az újabb háború – Izrael légicsapásokat mért Iránra: megkezdődött az „Oroszlán ébredése” hadművelet

Kitört az újabb háború – Izrael légicsapásokat mért Iránra: megkezdődött az „Oroszlán ébredése” hadművelet

Izrael péntek hajnalban átfogó légicsapásokat hajtott végre Irán területén, megkezdve az „Oroszlán ébredése” névre keresztelt hadműveletet. A támadás célpontjai között szerepeltek nukleáris létesítmények, ballisztikus rakétagyárak, katonai parancsnokságok és iráni vezetők is. A lépéssel Jeruzsálem célja – hivatalos közlés szerint – az, hogy megakadályozza Teheránt egy atombomba kifejlesztésében.

A helyi iráni sajtó és szemtanúk robbanásokat jelentettek többek között a Natanzban található fő urándúsító létesítménynél. Az iráni Forradalmi Gárda megerősítette, hogy legfőbb parancsnokukat, Hoszein Szalamit megölték, miközben az állami média beszámolója szerint a szervezet teheráni központja is célba került. A légicsapások civil áldozatokat is követeltek: több gyerek vesztette életét egy lakónegyed elleni támadásban.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben jelentette be az offenzívát:

„Történelmi pillanathoz érkeztünk Izrael történetében. Most indítottuk el az Oroszlán ébredése hadműveletet, amely célzottan az iráni fenyegetés visszaszorítására irányul. A művelet addig tart, amíg ez a veszély el nem hárul.”

Irán „keserű sorsot” ígér Izraelnek

Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah „véres és gonosz” izraeli bűncselekményről beszélt, és „keserű sorsot” ígért Izraelnek. A teheráni hivatalos szervek szerint a támadásban két neves atomtudós, Ferejdun Abbászi és Mohammad Mehdi Tehranchi is életét vesztette.

Az iráni vezérkari főnök is a csapássorozat áldozatai között van. 

Eközben Tel-Avivban a Ben Gurion repülőteret határozatlan időre lezárták, és az izraeli hadsereg minden határnál készültségbe helyezte alakulatait. Eyal Zamir vezérkari főnök szerint „példátlan hadművelet zajlik egy egzisztenciális fenyegetés ellen”. Az izraeli külügyminisztérium közölte, hogy Gideon Saar miniszter nemzetközi telefonos egyeztetéseket folytat a támadás hátteréről.

Szabotázsakciók is voltak

A Mossad hírszerző ügynökség ezzel párhuzamosan belső szabotázsakciókat hajtott végre Iránban – írta az Axios egy magas rangú izraeli tisztviselőre hivatkozva. Ezek célja az iráni rakétarendszerek és légvédelmi eszközök meggyengítése volt.

Hírdetés

Az Egyesült Államok hivatalosan elhatárolódott az akciótól. Donald Trump elnök nem sokkal a támadás előtt ugyan azt mondta, hogy „az izraeli csapás megtörténhet”, de reményét fejezte ki a békés rendezésre. Marco Rubio külügyminiszter kijelentette:

„Az Egyesült Államok nem vett részt a légicsapásokban, Izrael önállóan cselekedett önvédelmi céllal.”

Mindazonáltal izraeli források szerint Jeruzsálem egyeztetett Washingtonnal, a hivatalos amerikai álláspont viszont ezt nem erősíti meg. A Fehér Ház szerint Trump péntek reggelre nemzetbiztonsági tanácskozást hívott össze. Az amerikai hadsereg minden forgatókönyvre készül, beleértve az amerikai civilek evakuálását is a térségből.

Ez egyébként néhány órával a légicsapás hírét követően meg is indult. Állítólag az USA elkezdte biztonsági okokból kihívni az egész térségből az amerikai civileket a fokozódó fenyegetettség miatt. 

Az irániak válaszcsapása órákon belül megindulhat

Az izraeli előrejelzések szerint rövidesen válaszcsapás várható: iráni rakéták és drónok indítására számítanak. Izrael védelmi minisztere, Joáv Galant szerint a lakosságra is veszélyt jelentő támadások jöhetnek, ezért az ország teljes védelmi készültségbe helyezte magát.

A konfliktus gazdasági hatásai azonnal megjelentek: az ázsiai piacok zuhanásba kezdtek, az amerikai határidős indexek is gyengültek, miközben az olaj ára megugrott, a befektetők biztonságos menedékekbe – aranyba és svájci frankba – menekítették tőkéjüket.

Az ENSZ főtitkára, António Guterres a katonai eszkaláció azonnali leállítására szólított fel. Helyettese, Farhan Haq szerint „a régió nem bír el egy újabb háborút”. Az ENSZ szerint az izraeli támadás veszélybe sodorhatja a diplomáciai rendezés esélyeit.

Mindeközben továbbra is napirenden van a vasárnapra tervezett hatodik amerikai–iráni tárgyalási forduló Ománban Irán urándúsítási programjáról. Az izraeli hadsereg szerint a legfrissebb hírszerzési információk arra utalnak, hogy Irán „elérte a pontot, ahonnan már nincs visszaút” a nukleáris fegyver kifejlesztése felé. Amerikai hírszerzési források viszont nem igazolták, hogy Teherán ténylegesen újraindította volna a 2003-ban leállított atomfegyver-programját.

Omán, mint a tárgyalások egyik közvetítője, aggodalmát fejezte ki: szerintük a támadás aláássa a diplomáciai megoldások lehetőségét és a térség stabilitását.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Vahid Salemi


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »