Kitörhet a háború? Észak-Korea már hónap közepén támadhat

A szokatlanul részletes beszámoló a támadási tervről egy újabb állomása az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kölcsönös fenyegetőzésnek. Donald Trump amerikai elnök „olyan tűzzel és haraggal” fenyegette meg kedden Phenjant, „amilyet még nem látott a világ”, arra az esetre, ha Észak-Korea tovább fenyegetné az Egyesült Államokat. Később azonban két egymást követő Twitter-üzenetben visszafogottabban nyilvánult meg. Phenjan szerdán ugyanakkor közölte: „komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mérjen Guam szigetére, ahol az amerikai haderőnek hadászati jelentőségű katonai létesítményei vannak.

Észak-Korea augusztus közepén már támadást indíthat
Forrás: AFP

A támadási szándék csak egy kísérlet lenne?

A KCNA a csütörtöki jelentésében „zagyvaságok tömkelegének” nevezte Trump fenyegetését. „Képtelenség értelmes párbeszédet folytatni egy ilyen őrülttel, csak nyers erővel lehet rá hatni” – írta a hírügynökség, hozzátéve, hogy Phenjan továbbra is figyelemmel kíséri az Egyesült Államok nyilatkozatait és viselkedését.

A Koreai Néphadsereg által elindítandó Hvaszong-12 rakéták elrepülnek majd Simane, Hirosima és Kócsi japán prefektúrák fölött

Hírdetés

– idézte a KCNA Kim Rak Gjom tábornokot, a hadsereg stratégiai erőinek parancsnokát. „A rakéták 3356,7 kilométer hosszú pályát futnak majd be, amihez 1065 másodpercre lesz szükségük, és Guamtól 30-40 kilométerre csapódnak be az óceánba” – tette hozzá a tábornok.

Okonogi Maszao, a tokiói Keió Egyetem emeritus professzora a KCNA jelentésére reagálva azt mondta a Reuters hírügynökségnek: szerinte Phenjan kevésbé fenyegetni akar, inkább figyelmeztet, hogy változások várhatók rakétakísérleti programjában. „Talán azt tervezik, hogy a kísérletképpen elindított rakéták nem a Japán-tengerbe fognak becsapódni (mint eddig), hanem Guam környékén. A bejelentésnek az lehet a burkolt üzenete, hogy ez nem egy valódi támadás lesz” – mondta.
A japán légierő bejelentette csütörtökön, hogy az ország légterében, de a Koreai-félszigethez közel közös légi hadgyakorlatot tartott kedden amerikai bombázó repülőgépekkel az észak-koreai rakétakísérletek miatt kialakult feszült térségi helyzetben. A Kjúsú sziget körüli gyakorlatban két B-1B Lancer amerikai bombázó és két F-2-es japán harci gép vett részt. Az amerikai gépek a Japánnal közös gyakorlat után a dél-koreai légierővel közösen is elvégeztek egy hasonló gyakorlatot – tette hozzá a japán légierő.

Komoly haderőfejlesztés indulhat Dél-Koreában

Az elnök inkább elcsöndesítené Észak-Koreát

Donald Trump amerikai elnök még üzletemberként 1999-ben adott egy interjút a CNN-nek, és ebben arról beszélt, hogy ha ő volna az elnök, megelőző katonai csapást mérne Észak-Koreára. A felvétel egyes részleteit az amerikai hírtévé most feltette a YouTube fájlmegosztó oldalra. Trump a riporter kérdésére válaszolva jelentette azt ki, hogy kész volna csapást mérni Észak-Koreára, de, mint mondta, előbb tárgyalna Phenjannal.

Veszettül tárgyalnék, és megpróbálnám elérni a lehető legjobb megállapodást

– jelentette ki. Hozzátette azonban, hogy ha nem járna sikerrel, akkor „jobb előbb megoldani a problémát, mint később”. „Vagy ön csak öt év múlva oldaná meg, amikor már mindenütt lesznek robbanótölteteik, és mindegyik New Yorkra, Washingtonra és mindegyikünkre irányul?” – kérdezett vissza Trump a riporternek.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »