Kitiltották a Mikulást az iskolákból – a Mi Hazánk elviszi a gyerekekhez

Kitiltották a Mikulást az iskolákból – a Mi Hazánk elviszi a gyerekekhez

Körlevélben tiltották meg az iskolaigazgatóknak, hogy beengedjék a Mikulást akár csak az iskolakertbe – ha van védettségi igazolványa, ha nincs. A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja ezt az újabb eltúlzott korlátozást, ezért közterületi alkalmakat teremt a gyerekeknek a Mikulással való találkozásra, illetve a [email protected] címre vágyaikat is megírhatják a gyerekek, lehetőség szerint akár otthonukban is felkeressük őket – írja Novák Előd alelnök, alább folytatódik a közlemény.

Évek óta több osztályban kértek fel e feladatra engem is, a hiányzó betegeket otthonukban is meglátogattam a gyerekek örömére. Tanári felkérésre idén is erre készültem, a szülői munkaközösséggel az ajándékokat egyeztetve, amikor az abszurd tiltás megérkezett. Ez az újabb túlzott lezárás beleillik a korábbiak sorába: a játszóterek, uszodák, vadasparkok, állatkertek kültéri részeinek lezárása ugyanúgy észszerűtlen volt, mint most a társadalom agyonoltása után a Mikulás kitiltása. A szülők és a tanárok találkozásának hiánya már így is köznevelési nehézségeket okoz, de hogy egyetlen Mikulás sem mehet be, az végképp túlzás.

Ezért a Mi Hazánk Mozgalom szerte az országban igyekszik lehetőséget biztosítani a gyerekeknek a Mikulással való találkozásra, a később bővülő lista:

Hírdetés

– Budapest XI. ker., Kelenföldi Városközpont melletti piac (Vahot u., a Bikás parki metrókijárat közelében) december 4-én, szombaton 9 órától,

– Budapest XI. ker., Etele tér (a 4-es metró kijáratánál) december 6-án, hétfőn 16 órától.

Karácsonyra pedig adomány- és ajándékgyűjtést indít a Mi Hazánk a kötelező oltások miatt munkahelyüket (illetve fizetésüket) elvesztők családjai részére, mely érintettek a [email protected] címen igényelhetik a segítséget (illetve a M Hazánk helyi vezetői is keresik az érintetteket), az adományokat és ajándékokat (kizárólag cipősdobozba vagy hasonló méretűre csomagolva, lehetőség szerint feltüntetve, hogy milyen korúaknak/neműeknek szánják) a párt József krt. 43. alatti irodájába várjuk nyitva tartási időben: https://mihazank.hu/kapcsolat

Pénzadományok utalása „Az oltatlanoknak is legyen karácsony!” közleménnyel: https://mihazank.hu/tamogatas

Minden magyar felelős minden magyarért!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »