Kitalálta a kormány, hogyan hálálja meg pénz helyett az egészségügyisek helytállását

Kitalálta a kormány, hogyan hálálja meg pénz helyett az egészségügyisek helytállását

Napokon belül eldőlhet, kiknek és mennyi szabadság jár, illetve hogy veheti ki. A kancelláriaminiszter az Infostart kérdésére válaszolt a Kormányinfón.

A koronavírus-járvány tavalyi első hullámát követően minden járványügyi védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozó egyszeri, bruttó 500 ezer forintos juttatást kapott a központi költségvetésből, a kormány rendkívüli döntése szerint ezzel fejezte ki háláját az ország az érintett, nem ritkán jelentősen túlterhelt állomány munkája iránt.

A második hullám végén egyből jött a harmadik, amely viszont ma már lecsengőben van, így adott a kérdés, amelyet az Infostart a csütörtöki Kormányinfón fel is tett:

  • Tervezi-e a kormány, hogy a harmadik hullám és az óriási terhelés után valamilyen egyedi, rendkívüli módon is díjazza az egészségügyben dolgozók – köztük nem csak a megemelt fizetésű orvosok – erőfeszítéseit?

A kancelláriaminiszter távolabbról kezdte a válaszadást.

Hírdetés

„Ebben a ciklusban nemcsak az orvosi, hanem az ápolói fizetések is jelentős mértékben emelkedtek. Természetesen mi sem gondoltunk a ciklus elején arra, hogy az egészségügynek ilyen megfeszített erővel kell majd egy világjárványban küzdeni és helyt állni. Hálásak vagyunk minden orvosnak, ápolónak, akik ebben a helytállásban részt vettek” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Szavaiból úgy tűnt tehát, hogy ezúttal jutalmazásról nem lesz szó, ám a bejelentés csak ezután következett.

„A kormány abban gondolkodik, hogy elismerendő ezt a valóban kimerítő szolgálatot

szabadságot, többletszabadságot ad az idei évre az egészségügyi dolgozóknak”

– ismertette.

A részletekről – például arról, hogy ez az állományi létszám szűkössége mellett hogyan valósulhat meg a gyakorlatban, valóban mindenki el tud-e menni szabadságra az év második felében, aki el szeretne – a következő kormányülésen már tárgyalni is fognak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »