Kitálalt a nő, aki anális erőszakkal vádolja Cristiano Ronaldót

A 34 éves Kathryn Mayorga azt állítja, hogy Cristiano Ronald eset Las Vegasban análisan megerőszakolta. Állítólag Ronaldo 375 ezer dollárt fizetett neki (jelenlegi árfolyamon ez 104,5 millió forint), ha elfelejt mindent, ami akkor történt, és erről a megállapodásról írásos dokumentum is született – írja a Spiegel

A nő most megtörte a hallgatást, és azt mesélte, hogy Ronaldo megerőszakolta, később a nő állítása szerint a focista megkérdezte, voltak-e fájdalmai, majd azt mondta, ő 99 százalékban jó fiú, és csak 1 százalékban rossz.

Hírdetés

Ronaldo sógorával és unokatestvérével nyaralt Las Vegasban, és egy ottani partin ismerkedtek meg, ezt követően a Palms Place Hotel egyik lakosztályában kötöttek ki.

A peren kívüli megegyezés során Ronaldo azt mondta, a szexet mindkét fél akarta, aztán mégis bevallotta, a nő többször is kérte, hogy hagyják abba.

Az ügy most azért került elő, mert Mayorga ügyvédje megtámadta ezt a peren kívüli megegyezést, és panaszt nyújtott be. Nevada államban egyébként a gyilkosság után a nemi erőszak számít a második legsúlyosabb bűncselekménynek, és életfogytig tartó börtönbüntetés jár érte.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »