Kitagadja az anyja Amrit

A nyomozás eddigi adatai szerint a hétfői berlini merénylet tunéziai származású gyanúsítottja, Anis Amri vezette azt a kamiont, amellyel a tömegbe hajtottak egy karácsonyi vásárban, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene – jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

A kamion vezetőoldali ajtaján és B-oszlopán rögzített ujjlenyomatok, valamint a nyomozás egyéb eddigi megállapításai mind arra utalnak, hogy Anis Amri vezette a járművet – emelte ki Frauke Köhler a legfőbb ügyészség karlsruhei központjában tett sajtónyilatkozatában.

A hatóságok csütörtökön házkutatást tartottak több észak-rajna-vesztfáliai és berlini helyszínen, ahol a gyanúsított korábban megfordulhatott, és egy értesülés alapján Heilbronnban átkutattak egy távolsági buszt, de nem vettek őrizetbe senkit – tette hozzá.

Más nyomok is vannak

Az ujjlenyomaton kívül más jelek is arra utalnak, hogy valóban a tunéziai származású gyanúsított, Anis Amri az elkövető – emelte ki Thomas de Maiziere a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) berlini központjában Angela Merkel kancellárral és Heiko Maas igazságügyi miniszterrel tett látogatása után.

Berlin, 2016. december 20. Kamion áll a berlini karácsonyi vásár bódéi között, a Vilmos császár-emléktemplom mellett 2016. december 20-án, miután az előző este a teherautó a vásárlók közé hajtott. Tizenkét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/EPA/Bernd von Jutrczenka)

Kamion áll a berlini karácsonyi vásár bódéi között, a Vilmos császár-emléktemplom mellett

Angela Merkel terrorista merényletnek nevezte a 12 halálos áldozatot és csaknem félszáz sebesültet követelő tömeges gázolást. Hangsúlyozta, hogy igen büszke, amiért nagyon sokan higgadtan reagáltak a “megpróbáltatásra”.

Hírdetés

Mint mondta, régóta tudható, hogy Németország is az iszlamista terror célkeresztjében van, de természetesen egészen más, amikor megtörténik a támadás. Az áldozatoknak, sebesülteknek és hozzátartóiknak “tartozunk azzal, hogy a lehető legjobban végezzük a munkánkat”. A hatóságok így is tesznek, együttműködésük nemzetközi szinten is zökkenőmentes, és remélhetőleg hamarosan kézre kerítik a gyanúsítottat – mondta a német kancellár.

Merkel: Németország kiállja a próbát

A kiválóan dolgozó biztonsági szervek mellett “a demokrácia és a jogállamiság is a mi oldalunkon van”, így Németország kiállja a próbát és megőrzi “a szabad, nyitott életet és a társadalom jó együttélését” – mondta Angela Merkel

A kancellár mellett a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter is dicsérte a hatóságok munkáját. Heiko Maas azt is kiemelte, hogy most a legfontosabb a gyanúsított elfogása. A tanulságokkal a nyomozás lezárása után kell foglalkozni – hangsúlyozta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, utalva a menekültügy körüli viták kiújulására.

Szigorítana a CSU és a CDU, az SPD másképp látja a helyzetet

A Keresztényszociális Unió (CSU) csütörtökön ismét elővette azt a régi követelését, hogy a határoknál állítsanak fel tranzitzónákat, amelyekben őrizetben tartják a menedékkérőket a személyazonosság megállapítása és a biztonsági átvilágítás idejére. Hasonló követelést fogalmazott meg az Angela Merkel vezette testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető belügyi szakpolitikusa, Wolfgang Bosbach is, aki szerint senkit nem szabad beengedni Németország területére a személyazonosság tisztázása előtt.

Az SPD ismét elutasította a tranzitzónák koncepcióját, arra hivatkozva, hogy aránytalanul szigorú lépés lenne akár hónapokig őrizetben tartani menedékkérőket csak azért, mert nincsenek papírjaik.

A CDU/CSU CSU a többi között a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének szélesítését és az őrizet időtartamának meghosszabbítását is sürgeti, hivatkozva arra, hogy Anis Amri is volt kitoloncolási őrizetben, de a hatályos szabályok alapján el kellett engedni, mert nem voltak tunéziai úti okmányai. Az SPD ezt a felvetést nem utasította el, de az igazságügyi miniszterhez hasonlóan mások is kiemelték, hogy túl korai lenne a szabályozásbéli tanulságok levonása.

Kitagadja az anyja Amrit

Anis Amri anyja egy tunéziai lapnak adott, a német sajtóban is ismertetett nyilatkozatában felszólította fiát arra, hogy adja fel magát a német hatóságoknak. “Ha a fiam állt a támadás hátterében, ki fogom tagadni” – tette hozzá az anya, Núr al-Huda.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »