Kiszorítják az idegenek a tősgyökeres pestieket a Belvárosból…

Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz – mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 műsorán. A szakértő szólt arról is, hogy Budapest belvárosában már minden harmadik lakást külföldiek vásárolnak meg.

2018-an maradt az élénk forgalom, de a vártnál is nagyobb mértékben nőttek az árak az ingatlanpiacon – derül ki az összefoglalóból, amiben az idei év „legjeit” válogatta össze a Duna House saját adatai alapján. Bár hihetetlennek tűnik, Budapesten már 6 millió forintért is lehetett lakást találni idén, a legolcsóbb ingatlan egy 30 négyzetméteres, könnyűszerkezetes lakás volt a XXI. kerületben, míg a legdrágább fővárosi ingatlan ehhez képest 73-szoros áron, azaz 440 millió forintért kelt el a II. kerületben – olvasható az ingatlanközvetítő cég közleményében.

Utóbbi egy 600 négyzetméteres, 6 hálószobás, liftes családi ház volt teremgarázzsal és úszómedencével. De lakásokat is vásároltak 200 millió forint felett, egy I. kerületi, panorámás luxuslakás 250 millió forintért kelt el. A legkisebb vásárolt „lakás” lakás mindössze 8 négyzetméteres volt a XIII. kerület belvárosi részén. A legrégebben épült, idén értékesített ingatlan pedig egy 284 éves soproni ház volt.

Hírdetés

„Az ingatlanpiac az előrejelzések szerint nem csendesedik jövőre sem, így várhatóan 2019-ben is lehet majd válogatni a különleges tranzakció között” – jósolta Benedikt Károly, a Duna House Marketing és PR vezetője.

Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz – mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 műsorán. Balogh László kifejtette, a fővárosban idén 20-30 százalékos volt a drágulás és az ország többi nagyvárosa is felzárkózott a dinamikus áremelkedésben.

A szakértő szólt arról is, hogy Budapest belvárosában már minden harmadik lakást külföldiek vásárolnak meg.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »