Vicc tárgya lett Donald Trump amerikai elnök sorozatos földrajzi tévelygése a koppenhágai európai csúcstalálkozón. Edi Rama albán miniszterelnök az Európai Politikai Közösség október 2-i ülésén viccelődött a helyzeten Emmanuel Macron francia és Ilham Aliyev azeri elnök társaságában.
Egy nyilvánosságra került videófelvétel szerint Rama így szólt Macronhoz: „Bocsánatot kellene kérnie, amiért nem gratulált az albán-azeri békeszerződéshez, amit Trump elnök hozott tető alá.” A megjegyzést Aliyev nevetéssel, Macron pedig egy tréfás bocsánatkéréssel fogadta.
A Trumpon baló élcelődés lényege az, hogy az amerikai elnök több alkalommal is összekeverte a kaukázusi Örményországot a balkáni Albániával, amikor az Egyesült Államok által felügyelt örmény-azeri béketárgyalásokról beszélt. A két szomszédos ország augusztusban írt alá egy megállapodást Washingtonban a Hegyi-Karabah körüli több évtizedes konfliktus lezárására. Albániának semmi köze a viszályhoz.
Trump először augusztusban, egy konzervatív talkshow-ban ejtett hibát, majd szeptemberben a Fox Newsnak ismét egy „Azerbajdzsán és Albánia” közti háború megakadályozásáról beszélt. Később egy brit sajtótájékoztatón ismét Albániára hivatkozott az egyezmény kapcsán.
A tévedések sora itt nem állt meg; egy másik alkalommal Trump arról beszélt, hogy egy Örményország és Kambodzsa közötti háborút akadályozott meg.
Ettől még a békekötés érdemét nehéz elvitatni Trumptól. Az viszont érdekes, hogy hasonló, szándékosan lejárató videók nem szivárogtak ki arról, amikor Joe Biden demokrata elnök képes volt Ukrajnát Oroszországgal összekeverni beszédében. Sőt, a sajtó mindent megtett, hogy észre se vegye Biden négy évig tartó szenilis kormányzását és Trumpénál jóval nagyobb baklövéseit.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: X/euronews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


