Kistarcsán megtelt a templom – Hogy hogyan lehetséges ez?

Lauer Tamás diakónus számolt be arról, hogyan telhetett meg a járvány idején a kistarcsai templom március 29-én, nagyböjt 5. vasárnapján.

No, nem arról van szó, hogy fittyet hányunk a járványveszélyre, és holmi kihívásként a templomban adjuk tovább a vírusainkat, hanem hatvan család küldte el fotóit, melyeket kinyomtattunk, lamináltunk, és kis fatartókba állítva az oltár felé fordítottunk. Így nem a puszta falaknak kell beszélnie a szentmisét bemutató plébánosnak, Görbe József atyának és a diakónusnak, Lauer Tamásnak.

Nagyböjt 4. vasárnapján, az örvendezés vasárnapján komoly kihívást jelentett minden papnak, lelkésznek, diakónusnak, hogy szentbeszédet kellett mondania az üres templomban. Kistarcsán is elfogódottan, megrendülten beszéltünk, pedig a szombat esti szentmisét felvételről, feliratozva a hallássérült testvéreink is tudták követni, akiktől rengeteg köszönőlevelet kaptam. Többen közülük jelezték, hogy azért nem járnak templomba, mert ott semmit nem értenek, s voltak, akik most a könnyeikkel küszködtek, mialatt nézték a feliratozott misét, mert mindent megértettek. Vasárnap pedig élő adásban voltunk jelen több mint kétszáz család otthonában.

A közösségi médiából láttam olyan plébánost, aki a hívek képeivel töltötte meg a padokat. Gondoltam, erre mi is képesek vagyunk. A hogyant még nem tudtam, de a kör-e-mailre tucatjával érkeztek a családi és egyéni fotók. Otthon kinyomtattam, de még nem tudtam, hogyan fognak megállni a képek. Önkéntesen jelentkezett Dőringerné Kovács Melinda, közösségünk tagja, aki otthonában lelaminálta a képeket, hogy megálljanak élükön. Most már csak a kis fatalpacskákat kellett volna valahogy legyártani. Ezt már nehezebb volt megszervezni, de végül erre is érkezett önkéntes ajánlkozó Makó Imre személyében, aki néhány óra alatt, Lauer László segítségével legyártotta a kilencven darab kis fatalpacskát, amelyben már szépen megálltak a laminált fényképek.

Hírdetés

Az élő közvetítéseket világi elnökünk, Csicsiri Ferenc szorgalmazta; a technikai kivitelezést Bálint Arnold, egyházközségünk tagja végzi. Ezen is láthatták a bekapcsolódó testvérek, milyen sokan vagyunk a templomban. Virágvasárnapra élő passióolvasást, majd élő keresztutat  is tervezünk, videókonferencia segítségével.

A kistarcsai plébánia videócsatornáján elérhetők a korábbi feliratozott szentmisék és az élő közvetítések felvételei is.

Szöveg: Lauer Tamás 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »