Kissé rendhagyóra sikerült Károly első hivatalos királyi portréja

Kissé rendhagyóra sikerült Károly első hivatalos királyi portréja

Sok mindennek mondható a brit uralkodóról készült festmény, de konzervatívnak vagy tradicionálisnak biztos nem.

Megjelent a koronázása óta készült első hivatalos portré III. Károly brit királyról, a festményt Buckingham-palotában leplezték le kedden – írja a BBC beszámolója nyomán a Telex.

A leleplezésen jelen volt az uralkodó és a királyné mellett Jonathan Yeo festőművész, a kép alkotója is. Az életnagyságúnál is nagyobb, élénk piros olajfestményen Károly a walesi gárda egyenruhájában egy kardot tart a kezében, miközben egy pillangó épp leszáll a vállára.

Jonathan Yeo korábban megfestette már Tony Blair és David Attenborough portréját is, és a leleplezéskor azzal viccelődött, hogy

a múltban akár súlyos árat is fizethetett volna azért, ha a királynak nem tetszik a festmény. Mint mondta, ha ezt árulásnak tekintenék, a feje bánhatná.

Azt is elárulta, szerette volna felhasználni a királyi portrék hagyományait, jelen esetben a katonai öltözéket és a kardot, viszont szeretett volna belecsempészni valami modernt is, különösen az erős színekkel és a pillangóval.

„A pillangó a metamorfózist és az újjászületést szimbolizálja” – magyarázta a művész, akinek alkotását III. Károly felesége, Kamilla királyné is megdicsérte, kiemelve, hogy a festő milyen jól ráérzett az uralkodó szellemiségére.

Jonathan Yeo Instagram-oldalán is közzétette a királyi portrét:

Hírdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »