Kiss J. László: Merkel megsértette a schengeni és a német szabályokat

Kiss J. László: Merkel megsértette a schengeni és a német szabályokat

Először bírálta a német Zöldek egyik vezetője Angela Merkel kancellárt, mert állítása szerint a 2015-ös, menekülteket érintő döntésekor nem készítette fel kellőképpen a hatóságokat a következményekre – mondta Kiss J. László. A szakértő szerint „premier volt a kritika”, hiszen az előző törvényhozási ciklusban éppen még liberálisabb menekültpolitikát kért számon az ellenzéki párt a német kancellártól. Előtérbe került a Merkel utáni politika – tette hozzá.

A Zöldek menekültpolitikája ugyanakkor egybeesik Angela Merkel menekültpolitikájával – tette hozzá Kiss J. László. „No border, no nation” – vagyis, ha nem lesznek határok, nem lesz nemzet, az Alternatíva Németországnak (AfD) formációval ellentétben a Zöldek nyitottak a föderáció felé.

A Corvinus Egyetem tanára kiemelte:
a kancellár sosem szavaztatta meg a Bundestagot a menekültkérdésről, megsértve ezzel a schengeni és a német szabályokat is.
A szakértő szerint ugyanez a törésvonal figyelhető meg az európai parlamenti választások kampányában is.

Hírdetés

A német kereszténydemokraták balra tolódása is hozzájárult az AfD megerősödéséhez – mondta Kiss J. László. A hétvégi hesseni választást követően a 2013-ban alakult jobboldali párt már mindegyik német tartományban középpárttá vált.

A német AfD párton belül egyszerre található meg a nemzeti konzervatív liberális és a radikális nemzeti vonal – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. „Sok tekintetben problémát okoz a pártnak”, hiszen gyakran a párttal szembeni fenntartásokhoz vezet, hogy nem határolódik el a szélsőséges, neonáci mozgalmaktól.
Az AfD kiemelt célja Angela Merkel megbuktatása
– hangsúlyozta a szakértő, aki kiemelte: új történelmi felfogás van érvényben, miszerint a német történelmet ne azonosítsuk a 12 év nemzeti szocializmussal. Bár az intézményesült bűnhődés megmaradhat, de szükség van patriotizmusra is.

Még a szóhasználatokkal is visszautalnak a 30-as évekre – tette hozzá a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Az AfD vezetője, Alexander Gauland a bismarcki külpolitikáig visszanyúlva szoros orosz kapcsolatot szorgalmaz.

Kiss J. László elárulta: a párt sok politikusa a CDU-ból érkezett, miután az a szociáldemokrácia irányába ment el. Az AfD vezetői szerint egy egészséges patriotizmusra Németországban is szükség van – mondta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »