Kiss Beáta a Csemadok országos elnöke

Kiss Beáta a Csemadok országos elnöke

Mint már beszámoltunk róla, szeptember 20-án, szombaton tartotta meg a Csemadok a XXVI. Országos Közgyűlését. A tisztújító gyűlésen új vezetőséget választottak. Nagyarányú fölénnyel Kiss Beátát választották meg a szlovákiai közművelődési és társadalmi szervezet országos elnökévé.

A Csemadok elnöki posztjára három jelölt volt, Kiss Beáta, Pethő Attila és Hrubík Béla. Az utóbbi elnökjelölt a szavazás előtt visszalépett.

Pethő Attila gratulál a megválasztás után Kiss Beátának (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint az eredmények ismertetésénél elhangzott, száznyolc szavazólapot osztottak ki, ebből a leadott szavazatok száma százhét volt. Érvényes szavazatok száma százhét.

Kiss Beátára hatvankilencen szavaztak a küldöttek közül, Pethő Attilára harmincnyolc voks érkezett.

A Csemadok általános alelnöke továbbra is Köteles László, nyolcvankilenc szavazatot szerzett.  A Csemadok Országos Ellenőrző Bizottság elnöke Presinská Laura lett. A regionális alelnöki tisztséget Hrubík Béla és Kopasz Károly szerezte meg.

Kiss Beáta a Felvidék.ma kérdésére elmondta:

„hű szeretnék maradni azokhoz a hagyományokhoz és értékekhez, amelyeket a Csemadok az eddigi évtizedekben megteremtett. Nagyon gazdag a tárháza ezeknek az értékeknek.”

Hírdetés

Majd hozzátette, a hagyományok szem előtt tartása mellett fontos a megújulás. Mint mondta, a modern kommunikációs eszközök elengedhetetlenek a Csemadok életében.

A közgyűlés résztvevői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szervezeti életet tekintve a belső kommunikáció megreformálását tűzte ki céljául, ami által az őszinte és naprakész információ áramlására helyezik a hangsúlyt.

A reformtörekvés része továbbá a szervezet átláthatóbb működésének a megteremtése, ez főleg a gazdasági térre értendő

– folytatta a megválasztott elnök.

Az alapszervezetekkel és az égiszük alatt működő művészeti csoportokkal kapcsolatban Kiss Beáta kifejtette, mentorhálózat kiépítését szorgalmazza. Ez a szakmai fejlődés biztosítását támogatja.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ifjúság- és a szórványprogramról sem feledkezhetünk meg. Nagyon fontosak ezek,  erősíteni és gazdagítani kell az eddigi tevékenységi formákat – folytatta az általánosan kitűzött célok ismertetését.

A jövőbeli munkával kapcsolatban elmondta, a közgyűlés után egy szakszerű cselekvési tervet dolgoznak ki, amelyet az országos tanács elé terjeszt majd. Ez már a konkrét lépéseket fogja tartalmazni az említett céloknak.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »