Kisgyerekek között terjed a koronavírus, új, jellegzetes tünete is van

Kisgyerekek között terjed a koronavírus, új, jellegzetes tünete is van

A gyerekek többsége enyhe tünetekkel esik át a betegségen, de nagy a kockázata annak, hogy megfertőzik az idősebb családtagokat, vagy az úgynevezett a poszt-Covid szövődményeitől fognak szenvedni.

A bölcsődékben nemrég ért véget a szünet. Az ide járó gyerekek az életkoruk miatt még nem olthatók, ezért ha egy gyermek beviszi a csoportba a koronavírus-fertőzést, akkor jó eséllyel a többi gyermek is megfertőződik. “Ennek vagyunk a tanúi most, így elsősorban a közösségbe járó gyermekeknél és az ő családtagjaiknál szinte ugrásszerűen emelkedik a betegek száma” – mondta az InfoRádiónak Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Egy-egy bölcsődei csoportban nagyon gyorsan elterjed a koronavírus. A kicsik pedig hazaviszik a nagyobb testvéreknek, a szülőknek és a nagyszülőknek is. Az orvos hangsúlyozta: “ezért különösen fontos, hogy aki oltható korcsoportba tartozik, az vegye fel az oltást”.

A mostani járványhullámon viszonylag enyhébb tünetcsoporttal esnek át a gyerekek. Egészen magas láz is előfordulhat, de a kisgyerekek a lázcsillapításra jól reagálnak, és utána “egészen elfogadható közérzetük” és étvágyuk van. Az orvos kiemelte: főleg ebben a kánikulás időszakban

fontos figyelni a gyerekek elégséges folyadékbevitelére.

Kínáljuk őket egész nap vízzel, teával, tejjel, levessel, rostos lével, gyümölccsel, bármivel, ami folyadéktartalmú, hiszen a lázcsillapításhoz és a gyógyuláshoz is erre nagy szükség van – javasolta.

A most dominánsan terjedő a omikron-variáns jellegzetes tünete egy kruppos köhögéshez hasonló, kicsit mélyebb hangú, ugató hangú köhögés, akár nagyobb gyerekeknél is, mint akiknél a krupp jellemző.

Ha egy gyerek minden előző tünet nélkül kicsit furcsa hangszínen kezd köhögni, vagy előzmény nélkül belázasodik, mindenképp indokolt koronavírusra gondolni,

tesztelni, és szükséges óvintézkedéseket a családban is betartani – mondta.

Hírdetés

Az oltottaknak – ha nincsenek tüneteik – nem kötelező a karantén, de tünetmentesen és oltottan is megfertőződhetünk, és tovább is vihetjük a fertőzést.

“Bár egyelőre nem kötelező a szájmaszkhasználat, de a szeretteink, a munkatársaink érdekében javaslom a maszkhasználatot, amennyiben a közvetlen családban koronavírus-fertőzött, vagy lázas beteg gyerek van. Nagyon alapos kézmosás, külön pohár, külön törölköző. Ezek az alapvető higiéniai szabályok, amire a koronavírus-járvány idején igenis érdemes figyelni és szigorúan betartani” – tanácsolta Havasi Katalin.

Két korcsoport különösen veszélyeztetett

Az egyik az újszülöttek, csecsemőkorúak korosztálya, akik nem olthatók, és az immunrendszerük még kevésbé fejlett. A másik a krónikus beteg, immunrendszeri betegséggel élő, magasvérnyomás- vagy endokrin betegséggel, illetve nagy túlsúllyal élő idősek, mivel náluk súlyosabb lefolyású betegségre lehet számítani.

Az orvos hangsúlyozta: a harmadik oltást mindenkinek fel kell venni, és aki még nem vette fel, annak érdemes minél hamarabb megtennie, mert ezzel egyszerre védi saját magát és a családját.

A negyedik oltás a kockázati csoportokban ajánlott, illetve mindenkinek saját mérlegelése, tapasztalata és egészségügyi helyzete alapján mérlegelhető.

Az 5-11 éves gyerekeknél nagyon kevesen éltek az oltás lehetőségével, mert a szülők az oltás kockázatától tartanak.

“Mi orvosok viszont a betegség kockázatától tartunk, hiszen a koronavírusnál nem tudjuk, mikor milyen mutáció fog közeledni, és egy oltás mindenképpen plusz védettséget jelent. Sajnos akár még az enyhe lefolyású betegség után is előfordulhat az elhúzódó betegség, a hosszú-Covid szindróma” – mondta a szakértő.

Ez akár pszichésnek tűnő panaszokkal, elhúzódó viselkedészavarral, alvászavarral, étkezési zavarral, vagy akár fizikai panaszokkal, izomfájdalommal, ízületi fájdalommal, megmagyarázhatatlan rossz közérzettel, fáradékonysággal jár.

“Iskolás gyerekeknél találkoztunk aluszékonysággal, ami szinte lehetetlenné tette az iskolai részvételt, valamint olyan alvászavarral is, amikor a gyerek nem tudott elaludni.”

– mondta. Az orvos szerint a gyerekeknek éppen ezért fontos az általános védettség, még akkor is, ha a mostani járványhullám egyenlőre nem jár igazán súlyos tünetekkel.

“A hosszútávú szövődményeket, hatásokat viszont ki lehetne védeni az oltással” – tette hozzá Havasi Katalin.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »