Kisgazdásodás az MSZP-nél is: kizárhatják Mesterházyt

Kisgazdásodás az MSZP-nél is: kizárhatják Mesterházyt

Fegyelmi eljárás indult Mesterházy Attila ellen az MSZP-ben, a folyamat pedig akár azonnali kizárással is végződhet, írja az Index. Mesterházyt Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag azzal vádolja, hogy a február 15-i választmányi ülésen – amin egyébként az MSZP EP-listájáról döntöttek – videót készített a szavazásról, melyet a kormánymédiának szivárogtatott ki. Mesterházy tagadta, hogy videót készített volna vagy szivárogtatott volna.

Kurtyán ezen kívül azzal is vádolja az MSZP volt pártelnökét, hogy Mesterházy Tóth Bertalan elnök ellen kampányol, illetve gyakran Amerikába jár a párt pénzén.

A fegyelmi eljárás tényét az MSZP is megerősítette, azonban nem kívánták kommentálni a folyamatban lévő ügyet. Mesterházy azonban azt mondta:

Értem én, hogy ez politikai leszámolás, és azt is értem, hogy személyes bosszú áll a hátterében.

Hírdetés

Szerinte „egy politikai vitát etikai eljárás köntösébe csomagolni a kisgazdásodás útja”, ami semmiképp nem tesz jót az MSZP-nek.

A háttérben az EP-listahelyek állnak, ugyanis az MSZP listájának második helyéért Ujhelyi István és Szanyi Tibor csapott össze, miután kiderült, hogy Tóth Bertalan pártelnök kerül az első helyre. A problémát az okozza, hogy míg Mesterházy Szanyi pártján áll, addig az MSZP vezetése inkább az Ujhelyién.

A szavazást így többször meg kellett ismételni, a voksoláson pedig állítólag nem választmányi tagok is részt vettek.

A fegyelmi bizottság meghallgatása március 5-én lesz.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »