75 esztendeje, 1951. május 3-án szentelték püspökké a Székesfehérvári Egyházmegye 17. főpásztorát, Kisberk Imrét. Ez alkalomból Spányi Antal megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a székesfehérvári székesegyházban.
Kisberk Imre a Sopron megyei Peresztegen született 1906. szeptember 8-án. 1926-tól volt a fehérvári szeminárium hallgatója. Pappá Shvoy Lajos szentelte 1930. június 22-én.
Ráckevei káplánévek után 1934-től Székesfehérvárott hitoktató, 1936-tól Perkátán adminisztrátor, majd plébános lett, 1941-ben visszakerült Ráckevére plébánosként. 1949-ben kanonoki címet és esperesi megbízatást kapott, majd 1950-ben Shvoy Lajos Székesfehérvárra rendelte. Vicarius oeconomusként (plébániavezető) Kisteleki István plébános mellett lett a székesegyház gyakorlati vezetője.
A diktatúra kiépülésének fojtogató mindennapjaiban Shvoy Lajos a Szentszéktől segédpüspök kinevezését kérte maga mellé. Azt szerette volna elérni, hogy az állam beleszólása nélkül választhasson fiatal, megbízható utódot magának, de életkora és közismert szívbetegsége is indokolta a lépést. Választása Kisberk Imrére esett, akit christianapolisi címzetes püspökké és székesfehérvári segédpüspökévé XII. Pius pápa nevezett ki 1951. március 11-én.
Kisberk Imre püspökké szentelésének napjául a legközelebbi apostolünnepet, Fülöp és Jakab napját (1955. előtt május 1-jén tartották; 1969-ben került át az emléknap május 3-ra – a szerk.) tűzte ki a székesfehérvári aula. Az apostolok ünnepe akkor keddre esett, mely megkönnyítette volna mind a papság és a hétvégeken bérmaúton lévő püspökök részvételét is a szentelésen. Csakhogy az államhatalom nem tűrte a „munka ünnepével” való konkurálást. Elhalasztatták azt két nappal későbbre, május 3-ra.
A szentelést Shvoy Lajos végezte Badalik Bertalan veszprémi és Pétery József váci püspökök közreműködésével. Később (1953-ban, illetve 1957-ben) mindkét társszentelőt Hejcére internálta a hatalom.
Az új segédpüspök kinevezési irata tartalmazta azt az utasítást, hogy a megyéspüspök akadályoztatása vagy halála estén vegye át az egyházmegye irányítását. A szertartáson óvatosságból csak latinul hangzott fel e rész, de két jelenlévő ügynök felfigyelt erre is. Az akadályoztatás hamar be is következett, mert Shvoy Lajos 1951. június 21-én háziőrizetbe került. Néhány nappal később az aulát átvevő Kisberk Imre is. 1951 őszén is csak úgy szabadult, hogy a hatalom kényszertartózkodási helyéül az egyházmegye letávolabbi pontját, Dunabogdányt jelölte ki számára. Ott lett plébános segédpüspökként.
1956 decemberében püspöke hívására hazatért, átvette a székesegyházi plébániát és a helynöki teendőket, de 1957 januárjában az erőre kapó államhatalom ismét Dunabogdányba internálta. Csak 1958 őszén engedték vissza Fehérvárra, amikor a megyéspüspök betegsége miatt már bérmálások is elmaradtak. 1959-ben ismerte el csak püspöki mivoltát az állam – ekkor mindjárt utódlási joggal. Ám amikor 1968 januárjában Shvoy Lajos elhunyt, ezt adminisztratív tévedésnek minősítették. Kisberk Imrének tehetetlenül kellett végignéznie, hogy Potyondy Imre káptalani helynökként egy év alatt 50 dispozíciót végrehajtva felszámolta Shvoy Lajos egyházkormányzati örökségét. Kisberk Imre csak ezután vehette át az egyházmegye irányítását, s csak apostoli kormányzóként.
De ekkor már a hatalom is megbízott benne. Olyannyira, hogy 1972–1974 között az esztergomi főegyházmegye vezetését is rábízták. Amikor a Szentszék Mindszenty prímási székét megüresedettnek nyilvánította, 1974. február 2-án Kisberk Imre lemondott az esztergomi apostoli kormányzóságról. Ekkor lett érsek Lékai László, és ekkor normalizálódott Kisberk Imre székesfehérvári helyzete: az állam immár megengedte számára a megyéspüspöki cím használatát.
1982. április 5-én lemondott hivataláról, és még ebben a hónapban, Szent György napján – április 24-én – befejezte földi életét.
Szöveg: Mózessy Gergey/Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár
Fotó: Kovács Kornél
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
