Kisalföld: elhunyt a férfi, akit egyik beosztottja késelt meg Győrben

Kisalföld: elhunyt a férfi, akit egyik beosztottja késelt meg Győrben

A Kisalfold.hu információi szerint életét vesztette az a 43 éves férfi, akit csütörtökön nyolcszor szúrt meg egy késsel támadója az E.ON győri telephelyén.

Hírdetés

A rendőrségre csütörtök reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy üzem telephelyén verekedés történt, amelynek során egy férfit késsel megszúrtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 43 és egy 54 éves férfi összeverekedett, a dulakodás során az 54 éves férfi egy késsel megszúrta vitapartnerét, utána azonban – eddig tisztázatlan körülmények között – kiesett az iroda ablakán és életét vesztette. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A vállalat is vizsgálatot indított.

A Bors később azt írta, a helyi E.ON igazgatóhelyettese súlyos  szív-, mellkas- és tüdősérülésekkel került kórházba. Információik szerint nem a férfi, hanem a cég igazgatója volt az alkalmazott célpontja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »