KIS SZÍNESEK KOCSIS MÁTÉ MAI TÁRGYALÁSÁRÓL

KIS SZÍNESEK KOCSIS MÁTÉ MAI TÁRGYALÁSÁRÓL

Mint tudják, ma volt Kocsis Máté Ungár Klára ellen indított perének tárgyalása. Rövid tárgyalás volt, amelynek végén a bíró kimondta a verdiktet: Ungár hazudott, megsértette Kocsis Máté jogait, és fizethet kétmilliót. Ja, és bocsánatot is kérhet. Ennyi.

Viszont a tárgyalást színes események kísérték.

Először is, a gennyterelgető, fekélypásztor sajtó képviselői ellepték a tárgyalás helyszínét, mint a tetvek. Hiszen ez a nekik való terep, meg aztán, már előző nap megírták, milyen ítéletet tartanának elfogadhatónak.

Kocsis Máté meglehetősen szép feleségével a folyosón álldogált, amikor befutott az Ungár „házaspár” is. Két lepukkant, ápolatlannak tűnő, rém ronda nő érkezett, és ebben a pillanatban eltöprengett az ember egy kicsit… Hogy itt fordítva kellene lennie mindennek. Szóval, hogy Kocsisék az alperesek, és Ungárék a felperesek, mert hogy a Kocsisék „le rusnya buzizták” szegény Ungárékat.

De nem.

Most az van, hogy egy lepattant leszbi buzizott le egy kisgyerekes, fiatal családapát.

Valami el van itt baszva…

De volt még egy ennél sokkal rémesebb jelenet is.

A 444 „újságírója”, egy bizonyos Horváth Bence odatekergőzött Kocsis Máté egyedül álldogáló feleségéhez, és abban az ocsmány stílusban, ahogy csak ezek képesek megszólalni a következő „kérdést” hányta a fiatalasszony lábai elé:

Hírdetés

-Szia… Te figyelj, most, hogy így elkísérted a férjedet a bíróságra, most akkor ki vigyáz a gyerekre?

Ha ezt az én feleségemtől kérdezte volna meg ez a kolera, ott, helyben agyonverem. De sajnos, nem volt rá lehetőségem. Így kénytelen vagyok beérni én is egy kérdéssel:

Ehhez neked mi a kurva anyád közöd van, te geci fluffer? Hm? Értekeznél erről egy kicsit? (Amúgy Kocsisék gyermekére a nagymama vigyázott. Ahogy ez lenni szokott.)

Aztán az ítélet után volt még egy színes kis pillanat, amikor Ungár előviharzott a teremből, és a reá váró gennyterelgetők nagy egyetértése mellett kimondhatta a várva várt mondatot:

Magyarország nem jogállam!

Aztán miért nem, te kretén?

Mert elvesztettél egy pert, azért?

De hát, a kurva anyátokat! Tegnap, amikor Gergényiéket felmentették, még jogállam voltunk. Ma, hogy Ungár pert vesztett, megint nem vagyunk jogállam.

Mi ez a jogállam, bazmeg? Hogy tud ilyen gyorsan ide-oda ugrálni? Meséljétek már el, légyszives!

Vagy inkább kussoljatok. Úgy jobb lesz…     


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »