Kis iskola, nagy siker

Kis iskola, nagy siker

Első alkalommal kapcsolódtak be a vezekényi iskola tanulói a robotépítő versenybe és máris az első helyen végeztek, így belépőt nyertek az Európa-bajnokságra. A felkészülés a balatonfüredi nyári táborban lesz.

A vezekényi Magyar Tannyelvű Alapiskola idén először kapcsolódott be a Lego robotok építésének versenyébe. A három fős csapatoknak otthon kell robotokat építeniük és hozzá programot írniuk, amely működteti a robotot. „Számunkra újdonság volt, mivel decemberben vettem részt először Hanesz Angelika előadásán Galántán a Lego robotok építéséről, ami rendkívül érdekes volt. Látjuk, hogy a gyerekek mennyire szívesen építenek az építőkockákból, ezért gondoltam, hogy érdemes lenne bejelentkezni az országos World Robot Olympiad versenybe, amelyet Kassán szerveztek. Nem azért mentünk, hogy nyerjünk, hanem azért, hogy lássunk, halljunk, jól érezzük magunkat, játsszunk és tanuljanak a gyerekek valamit az ott szerzett tapasztalatokból” – mondta el lapunknak Karácsony Ildikó iskolaigazgató.

Hírdetés

Az Elementary kategóriában induló vezekényi gyerekek Vechas nevű csapata egy fűnyíró robotot alkotott, amelynek egy szőnyegszerű pályán kellett bizonyos feladatokat elvégeznie a program alapján, amelyet a gyerekek írtak. „A robotnak például le kellett vágnia a füvet, egy katicabogarat kellett ez kijelölt területre irányítania, ki kellett húznia a gazt vagy a kerítés körül kellett haladnia. A nemzetközi szabályok alapján háromszor egymás után futtathatták le a csapatok a saját robotjukat. Az egyes feladatok teljesítésére bizonyos pontszámot kaptak, a két legjobb kör pontszámait összeadva jött ki a sorrend, így jött össze a mi csapatunknak az első hely a hét csapatból, ami fantasztikus érzés számunkra. Mindössze három ponttal nyertünk, de ez a mi kisiskolánknak hatalmas teljesítmény, a többi csapat is elragadtatva gratulált a sikerünknek. Rengeteg munka, délután, próbálkozás, gyakorlás kellett ehhez, de nagyon érdekelte őket, így szívesen csinálták” – tette hozzá Karácsony Ildikó. A Vechas csapat nyereménye az az egy hetes nyári tábor Balatonfüreden, ahol a többi európai ország csapatával együtt felkészülhetnek a Dortmundban szeptemberben megvalósuló Európa-bajnokságra. Énekes Liza, Jakócs Sámuel és Čerňánsky Vanesa ugyanezt a fűnyírós projektet viszi, addig is lesz idő a tökéletesítésre. A gyerekeket Karácsony Ildikó és Sercel Ildikó készítette fel a versenyre.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »