Kirúgták a Magyar Péter rendezvényén Balog Zoltánt kritizáló református lelkészt

Kirúgták a Magyar Péter rendezvényén Balog Zoltánt kritizáló református lelkészt

Magyar Péter megdöbbenéssel értesült hétfőn este, hogy a szombati demonstrációjának egyik felszólalóját, Tarr Zoltánt a közreműködése miatt hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről. A református egyház kötelékéből kilépett lelkész próbaidős alkalmazott volt egy állami technológiai cégnél, ezért papíron rendben volt az elbocsátása – írta a felháborító esetről Magyar Péter.

Jogi aggályt aligha emelhetünk, de súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény ellenes, ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek.

Mint rámutatott: Tarr Zoltán egyetlen “bűne” az volt, hogy a Talpra Magyarok Közössége által szervezett szombati százezres megmozduláson civil felszólalóként, református lelkészi mivoltában felemelte szavát az egyház és állam káros összefonódásával és a pedofibotrányban érintett Balog Zoltán fideszes püspökkel szemben.

Magyar Péter szerint nem kell ékesebb bizonyíték egyház és állam kóros és elfogadhatatlan összejátszására, minthogy Tarr Zoltánt már a felszólalását követő első munkanapon elzavarták. A rendszerellenes politikus azt sem zárja ki, hogy egy újabb Balog Zoltán-féle közbenjárás megvalósulásáról van szó.

A magát családbarátnak mondó kormány világos és egyértelmű utasítása alapján egy háromgyerekes apát tettek utcára azért, mert a hatalom nem tűrheti, hogy egy olyan eseményen szólalt fel, amely nem a fennálló rendszert és annak vezetőjét dicsőítette

– világított rá a Fidesz politikai álszentségére. Szerinte ez kicsinyes bosszú Tarr Zoltánnal szemben.

Hírdetés

Magyar Péter megköszönte az elbocsájtott lelkésznek és a hozzá hasonló sokaknak, hogy vállalva az esetleges retorziókat kiálltak és kiállnak Orbán Viktor rendszerével szemben. Egyben bejelentette, hogy Tarr Zoltán európai parlamenti képviselőjelöltként fog indulni a listáján.

Amennyiben bizalmat kap június 9-én, úgy legjobb tudása és lelkiismerete szerint képviselje hazánk és minden magyar érdekét az Európai Parlamentben.

Tarr Zoltán sok területnek és témának szakértője. Foglalkozott az egészségügy, a köz-, és felsőoktatás működésével. Hazai és nemzetközi rendezvények szervezésében mutatta meg közösségi és együttműködési készségeit.

A véleménye miatt kirúgott lelkész a Klubrádiónak nyilatkozva elmondta, nem bánja, hogy felszólalat Magyar Péter rendezvényén, itt is eddigi álláspontját képviselte.

Tarr Zoltán beszéde a szombati demonstrációról:

(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »