Kirúgta Gyurcsány-párti alpolgármesterét az ellenzéki polgármester

Nem csitul a belháború a balliberális vezetésű szigetszentmiklósi önkormányzatban. A Pest megyei város első embere ugyanis költségcsökkentésre hivatkozva menesztette egyik DK-s alpolgármesterét. A döntés ellen az MSZP és a Momentum helyi szervezete is tiltakozott. A Fidesz szerint a polgármester nem gazdasági, hanem politikai döntést hozott – közölte az M1 Híradó.

Békésen szürcsölgetett poharából a kedd esti online fogadóórája előtti percekben Nagy János. Pedig Szigetszentmiklós balliberális polgármestere – a veszélyhelyzet idejére kapott felhatalmazás alapján – ekkorra már visszavonta a főállású DK-s Jószai Attila alpolgármesteri megbízatását.

Nagy János az éves beszámolójában épp a rendkívüli jogrendre hivatkozva érvelt egy lakossági kérdés kapcsán úgy, hogy amíg a járvány miatt nem ülhet össze a város képviselő-testülete, addig ő nem akar egyedül állást foglalni bizonyos kérdésekben. Beszélt viszont Szigetszentmiklós pénzügyi nehézségeiről, és hogy a spórolást az önkormányzat magán kezdi, de mindezt Jószai Attila nevének említése nélkül.

Kerestük a leváltott alpolgármestert, Jószai Attila azonban nem kívánt nyilatkozni. A DK-s politikus helyette a közösségi oldalán értetlenkedett a döntés miatt.

Hírdetés

Azt írta: „János!…Városvezetőként nem szabad, hogy a személyeskedés, a féltékenység, sértettség és gőg hátráltassák munkánkat”. Majd felajánlkozva hozzátette: „Tudásom legjavát kínálom változatlanul.” A szivárványkoalíciót adó Összefogás a Változásért frakcióvezetője, Ladányi Sándor szerint Szigetszentmiklóson továbbra is egységes az ellenzék.

Az MSZP helyi szervezete mégis közleményben fakadt ki Jószai Attila elmozdítása miatt. Az erről szóló írás azonban 24 órát sem volt fent az interneten, mert törölték azt. Ebben azt lehetett olvasni: „Szigetszentmiklós polgármestere felrúgta a koalíciós megállapodást”. A helyi szocialisták szerint komoly gond lehet ott, ahol az úgynevezett „demokrácia-csomag tervezete – ami az átlátható önkormányzati gazdálkodásról szól – akkora sérelmeket generál a város irányításáért felelős vezetőben, hogy a csomag benyújtóját távolítja el.” Közölték: elhatárolódnak Nagy János polgármestertől.

De tiltakozott a Momentum szigetszentmiklósi szervezete is. Szerintük „nem a városból, hanem a városért kell élni.” A Pest megyei település Fidesz szervezetének elnöke, Vántsa Botond az M1-nek úgy nyilatkozott: Nagy János nem gazdasági, hanem politikai döntést hozott, amikor eltávolította alpolgármesteri tisztségéből Jószai Attilát.

Jószai Attila leváltása előtt néhány nappal derült ki, hogy testvére, Jószai Teodóra lesz a DK szigetszentmiklósi jelöltje a 2022-es országgyűlési választásra készülve. Mindeközben Nagy János polgármester Jakab Péternél, a Jobbik elnökénél járt. Mint írták csak azért, hogy átbeszéljék az önkormányzati választások óta eltelt időt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »