Kirúghatják Eszenyi Enikőt

A Vígszínház igazgatójának székébe kerülhet Marton László botránya. Egyesek szerint már meg is találták Eszenyi Enikő utódját. Marton László botrányával ismét előkerültek az igazgatóval szemben már korábban megfogalmazott problémák.

Emlékezetes, a főrendező ügyét sem kezelte a legjobban Eszenyi Enikő: kijelentette, harmincöt év alatt semmilyen szexuális zaklatásról nem szerzett tudomást.

Hírdetés

Eszenyi mandátuma 2020-ban jár le, a Bors szerint azonban munkaadója, a Fővárosi Közgyűlés alapos indokkal korábban is elmozdíthatja az igazgatót. A lap úgy tudja, a városházán Rudolf Pétert látnák a színház élén. Rudolf 1998-ig tizenöt éven keresztül a Vígszínház tagja volt, azóta szabadúszó.

Eszenyi Enikőt és társulatát számos díjjal jutalmazták az elmúlt években, a Víg és a hozzá tartozó két kisebb színház folyamatosan telt házzal üzemel, de sokan emelték fel a hangjukat az igazgatónő ellen is. Emlékezetes volt Harkányi Endre botránya, de rajta kívül is számos ismert színész hagyta ott az utóbbi időben a színházat.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »