Királynő és vászoncseléd

Királynő és vászoncseléd

A nők ne írjanak, nem értenek hozzá! A férfiak az élet minden területén értékesebbet alkotnak. Még a főzésben, a háztartási munkákban is sikeresebbek lennének, ha versengeniük kellene a nőkkel – fejtette ki véleményét Szász Zoltán újságíró 1904-ben a Jövendő hasábjain A nőírók ellen című nyílt levelében. Szász kirohanása a hetilap főszerkesztőjének, Bródy Sándornak szólt, aki az egy héttel korábban írt cikkében úgy fogalmazott: a nőnemű költőknek köszönhető, hogy Heine után a líra új színre tudott szert tenni. A negyvenes évei elején járó Bródy szeretője ekkoriban a huszonöt éves Erdős Renée volt.

A felvidéki, szegény zsidó családban született Erdős Renée – eredeti nevén Ehrental Regina – színésznőnek tanult a fővárosban, ám a záróvizsga után nem kapott szerződést. Írni kezdett, első versei a Magyar Géniuszban jelentek meg. A prüdéria időszakában, amikor a szigorú szülők a könyvekből kitépték azokat az oldalakat, amelyeket a jól nevelt leányoknak nem illett elolvasniuk, Erdős Renée verseiben, novelláiban a szerelemről, a testi vágyról írt. Merész hangjával, karizmatikus egyéniségével csodálatot váltott ki férfiakból és nőkből egyaránt. Bár nem volt klasszikus szépség – rosszakarói egyenesen „nagydarab vászoncselédnek” nevezték –, a férfiakat megbabonázta. Pfeifer Károly, a Pallas Kiadó vezérigazgatója az ő kötetével az éjjeliszekrényén lett öngyilkos, női rajongói csapatokban követték az utcán, virágot, süteményt, színházjegyet küldözgettek neki ajándékba. Támogatói között tudhatta Eötvös Károlyt, „a vajdát”, korának egyik legnevesebb közéleti személyiségét, valamint Kiss Józsefet, A Hét szerkesztőjét. Jó barátságban volt Molnár Ferenccel, szerelmei között tudhatta többek között Jászi Oszkárt és Bródy Sándort, utóbbi – találóan – az élet királynőjének nevezte. Irodalomtörténészek szerint versei, prózája nemcsak Bródy Sándorra, Ady Endrére is hatással voltak.

Erdős Renée sikerei csúcsán. Korabeli celeb

Menyhért Anna Egy szabad nő című, Erdős Renée életét bemutató regénye 1905. július 3-án, Bródy öngyilkossági kísérletének napján indul. A szenvedélyes Bródy szíven lőtte magát, ám a golyó csak a bordái közé hatolt, s az író hosszú kórházi kezelés után felépült. Az esemény Erdős Renée költői pályája szempontjából is meghatározó volt, ugyanis kettejük szakításának botrányáról egész Budapest tudott. A nőt okolták Bródy öngyilkossági kísérletéért, írásait attól kezdve nem közölték a lapok. Erdős számára költőként, íróként hosszú ideig tartó kényszerszünet következett. Közben férjhez ment a művészettörténész Fülep Lajoshoz, szült két gyereket, majd elvált. Bár a kortárs férfi írók bőszen hangoztatták, hogy a nők számára a házasságkötéssel, a gyermekszüléssel véget ér a szellemi pálya, egyszerre nem lehet valaki feleség, anya és művész, Erdős Renée – bár költői pályafutása végérvényesen félbetört – a húszas-harmincas években sikeres regényíróként tért vissza az irodalmi életbe. Ugyanakkor egykori hihetetlen népszerűsége ellenére életműve azóta jócskán feledésbe merült, ma leginkább lektűríróként említik a nevét.

Menyhért Anna néhány éve megjelent Női irodalmi hagyomány című kötetében már szólt róla, hogy a magyar irodalomtörténet mostohán bánik a női írókkal: nem kerülnek be a kánonba, még a tankönyvek sem tesznek róluk említést. Szerinte a 20. századi női szerzők műveiből megrajzolható egy olyan irodalomtörténeti hagyomány vonala, amely leginkább hiányában érzékelhető. Ezt a hagyománytalanságot a kortárs női írók gyökértelenségként érzékelik. Menyhért szerint például ha Erdős Renée verseit nem felejtették volna ki a kánonból, Nemes Nagy Ágnesnek sem kellett volna egész életében titkolnia „nőies” verseit. Erdős Renée írói, költői nagyságáról az irodalomtörténészek véleménye ugyanakkor megoszlik. Van, aki szerint korai versei helyet érdemelnének a tankönyvekben, hiszen ő alakította ki azt a költői nyelvet, amelyet az irodalomtörténet Adyhoz kapcsolva a modern magyar lírai nyelv alapjának tart. Mások véleménye szerint költészetében még akkor is Ady-epigonnak tekinthető, ha előbb írt a szexualitásról, mint a nagy költő. Regényeit egyesek giccsnek, mások európai szellemű műveknek nevezik. Erdős Renée annyiban mindenképpen úttörő volt, hogy abban a prűd és nőellenes világban, amelyben Hugonnai Vilmát Zürichben szerzett orvosi diplomája ellenére sokáig nem engedték praktizálni, amelyben Pap Samu országgyűlési képviselő kijelentette, hogy a nőknek nem való a szellemi pálya, amelyben Szász Zoltán a nőíróknak azt javasolta, írjanak az anyaságról, mert az az egyetlen terület, amelyről többet tudnak, mint a férfiak, ő nem törődött a konvenciókkal, mert önálló akart lenni, és olyan nyíltan írni érzéseiről és vágyairól, ahogyan az korábban elképzelhetetlen lett volna.

Menyhért Anna regénye sokféle kérdést vet fel: létezik-e, létezett-e valaha nőirodalom? Törlődtek-e már vagy törlődni fognak-e valaha a társadalom tudatából azok az előítéletek, amelyek szerint a nő maradjon a fakanálnál, hiszen ennél többre nem hivatott? Szabad nő volt-e Erdős Renée, vagy csak szeretett volna az lenni? A válaszok valószínűleg több tanulmányt kitennének, mindenesetre a könyv egyik nagy tanulsága, hogy ma is sok probléma időszerű azok közül, amelyekkel száz évvel ezelőtt szembesültek a nők. Erdős Renée fiktív önéletrajzi regénye tényeken alapul, de mivel az írónő életével kapcsolatban kevés információ maradt fenn, a hiányzó elemeket Menyhért a fantázia segítségével pótolta. A kötet 1906-ig kíséri nyomon a címszereplő életét. Menyhért Anna az utószóban azt is elárulja, hogy már gyűjti az anyagot a folytatáshoz.

(Menyhért Anna: Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete. General Press Könyvkiadó, Budapest, 2016. Ára: 2490 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »