Az alábbi cikk részben bővített, szlovák nyelvű eredetije a Postoj.sk nevű jobboldali, konzervatív portálon jelent meg.
Orbán Viktor Magyarország ötszörös kormányfője. Ebből négyszer megszakítások nélkül, folyamatosan kétharmados többséggel kormányoz. 2010-től 2026-ig, 16 éve egyfolytában. Ezzel a Nyugat leghosszabb ideje hatalmon lévő parlamentáris vezetője. Ilyen hosszú kormányzásnak pedig elkerülhetetlenül súlyos tehertétele van. Egy ilyen rendszer olyan árnyékállamot hozott létre, amit egy esetleges választási vereséggel cis sak formálisan lehet ellenzékbe küldeni. Az Orbán-rendszer leváltására a kormányváltáson túl valódi rendszerváltásra lesz szüksége Magyar Péternek.
Van egy tévhit a választók fejében, amely makacsul tartja magát a magyar közgondolkodásban, és amelyet most, a 2026-os választások közeledtével ideje tisztázni. Az a hit, hogy ha egyszer vereséget szenved a Fidesz, akkor „vége lesz”, lezárul egy korszak, és az ország visszatér a „normális“ kerékvágásba, hamis. Éppen ezért csalódást okozhat.
Az igazi rendszerváltás Magyarországon ugyanis nem lehet egyetlen választás eredménye. Az akkor következhet be, ha nemcsak 2026-ban, hanem az azt követő választásokon is sikerül győzniük a Fidesz kihívóinak. Mégpedig legalább egyszer kétharmados, alkotmányos többséggel. Mert ami Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben kiépült, az nem pusztán egy kormányzati ciklusokhoz kötött hatalomgyakorlás, hanem egy mélyen beágyazott, intézményesült rendszer. Olyan politikai konstrukció, amely egy választási vereséget is könnyedén képes túlélni és újult erővel, immár az előző évek kormányzati felelőssége alól felmentve ott folytathatja, ahol abbahagyta. Igen, láttunk már ilyet. Mégpedig itt Szlovákiában, Robert Ficotól.
Az, hogy Orbán Viktor ilyen hosszan, lényegében teljhatalommal kormányozzon, európai mércével is kivételes teljesítmény. De az igazi kérdés nem az idő hossza, hanem az, mire használta fel ezt az időt. Orbán felismerte, hogy a modern politikában a valódi hatalom nem csak a kormányzás technikájában, hanem az intézmények feletti ellenőrzésben rejlik. Nem kizárólag abban, hogy ki ül a miniszterelnöki székben, hanem abban, hogy ki dönt akkor is, amikor leváltják.
Így jött létre az, amit ma Kis János filozófus, az 1989-es magyar rendszerváltás meghatározó alakja árnyékállamnak nevez. Egy olyan hatalmi szerkezet, amelyben a választás csupán a végrehajtó hatalomról dönt, miközben a valódi erőközpontok érintetlenek maradnak. Az ügyészség, az alkotmányértelmezés, a legfelsőbb bírósági jogegység, az ellenőrző és felügyeleti szervek, a különböző alapítványok, magántőkealapok az állami média mind mind olyan pozíciókba kerültek, amelyek hosszú időre leválaszthatók a választói akaratról. Nem véletlenül. Ez nem jogtechnikai mellékhatás, hanem tudatos politikai tervezés eredménye.
A Kúria Magyarország legfelsőbb bírói fóruma. Nem „egy bíróság a sok közül”, hanem a jogértelmezés csúcsa. A Kúria nem alkot törvényt, de megmondja, hogyan kell alkalmazni. Politikai jelentősége, hogy nem kell minden bírót „irányítani”, elég a jogértelmezési plafont meghatározni. Lassít vagy blokkol kényes ügyeket, választási vitákban döntő szava van, jogértelmezéssel ártalmatlaníthat reformokat.
Az Állami Számvevőszék, Najvyssi Kontrolny Úrad is az árnyékállam egyik fontos bástyája. Jelentősége abban rejlik, hogy időzít (mikor vizsgál), szelektál (kit vizsgál), keretez (mit emel ki jogsértésként). Správa NKÚ ellehetetleníthet egy pártot kampány előtt, hitelteleníthet egy önkormányzatot, indokot adhat forrásmegvonásra. Ez nem technikai, hanem stratégiai hatalom. Politikai pártok esetében a kritikus pont ott van, hogy mivel többek között ellenőrzi a pártok gazdálkodását, megállapíthat „szabálytalanságot”, ami után állami támogatást vonhatnak meg, bírságot szabhatnak ki. Következmény: egy adott párt kampányképtelenné tehető, miközben a rivális párt háttérfinanszírozása érintetlen marad. Ezért nevezik gyakran: „könyvelői guillotine-nak”.
Egy esetleges új Tisza kormány így hiába rendelkezik majd adott esetben egyszerű parlamenti többséggel, ha nem lesz képes elszámoltatni. Hiába hirdet korrupcióellenes fordulatot, ha a büntetőeljárások megindítása nem nála van. Hiába próbál reformokat végrehajtani, ha az alkotmányértelmezés bármikor pajzzsá válhat a régi rendszer védelmében.
Ez a konstrukció pontosan arra szolgál, hogy Orbán Viktor és köre számára a hatalom ne legyen teljesen elveszíthető. Hogy a vereség csak átmeneti állapot legyen, de ne végleges bukás. Mindehhez társul a megszerzett vagyon láthatatlanná tétele. Ismerős ugye? Chystaná novela katastrálneho zákona môže aj u nás, na Slovensku pomôcť politikom utajiť nehnuteľné majetky. V Maďarsku sú v tomto sme ale oveľa, oveľa ďalej.
2010. április–májusában, miután a Fidesz–KDNP kétharmados többséget szerzett az országgyűlési választásokon, az Orbán-kormány bevezette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogalmát. Ennek a rendszernek az egyik legcinikusabb újítása volt az ún. magántőkealapok létrehozása.
Hogy mi is a magántőkealap? Jogilag egyszerű befektetési alapként fogható fel, melynek valódi tulajdonosa nem nyilvános. Az alapkezelő gyakran állami szereplő vagy kormányközeli oligarcha. Magyarul, nem tudod, kié a vagyon – csak azt, hogy papíron nem Orbáné.
Így kerültek komplett autópályák, bankok, médiacégek, az energetikai vagyon nem személyekhez, hanem konstrukciókhoz, amelyek mögött nem lehet nevet, felelőst, tulajdonost találni. Papíron tehát senkié – a valóságban viszont a rendszeré, melynek szálai egy-két tucat ember kezében futnak össze. Egy belföldi offshore-modellról beszélünk, EU-kompatibilis köntösben. És ez az, ami igazán maradandóvá teszi az Orbán-korszakot.
Ugyanez a logika érvényes az állami vagyon alapítványi kiszervezésére is. Egyetemek, ingatlanok, részvénycsomagok kerültek ki az állam kezéből olyan formában, hogy azokat egyszerű parlamenti többséggel ne lehessen visszavenni. Nem privatizáció történt, hanem jogi elrejtés. Ez a poszt-Fidesz korszak elleni biztosítás. A rendszer előre bebetonozza a múltat, alakuljon bárhogy is a jövő.
Ebben a politikai közegben jelent meg Magyar Péter, aki ha nem tud ugyanúgy kétharmados, alkotmányos többséget szerezni, hogy megváltoztassa a kétharmados törvényeket, akkor könnyen úgy végezheti, mint anno a Matovic-Heger-Ódor kormányok végezték. Belső ellentétek, külső hatások szétszedték, elvesztette parlamenti többségét, melynek végén Robert Fico vissza újult erővel térhetett vissza. Immár rehabilitálva, megfizetve az előző választási ciklusok politikai árát.
Magyar Péter akkor lépett színre 2024 elején, amikor a magyarországi ellenzéki térfél már romokban hevert, és amikor a társadalomban erősebb volt a vágy a változásra, mint az igény a politikai kifinomultságra. Amikor már nem számított, ki jön, csak jöjjön valaki, akivel leváltható az Orbán-kormány.
Sikere részben időzítés, részben szerencse, részben pedig annak felismerése, hogy nem a romokat kell rendezgetni és kiegyezni Orbán korábbi, sorra elbukó kihívóival, hanem új politikai nyelvet kell beszélni. A Tisza Párt szavazótábora szokatlanul heterogén: bal-liberális csalódottak, kiábrándult fideszesek, rendszerellenes protestszavazók alkotják. Ami összetartja őket, az nem egy részletes program, hanem az Orbán-rendszer eltakarításának vágya. Ez azonban kormányzásra kevés.
Tegyük fel, ha Magyar Péter hatalomra kerül, az első pillanattól kezdve két tűz között találja majd magát. Egyfelől megörökli a súlyos gazdasági helyzetet magas társadalmi várakozásokkal. Másfelől egy olyan ellenzéket kap a Fidesz személyében, amely nem szokványos parlamenti ellenzék lesz, hanem egy hatalmas intézményi és gazdasági háttérrel rendelkező árnyékállam. Orbán nem fog eltűnni. Ha kénytelen lesz – reményei szerint ideig-óráig – átengedni a kormányzást, mindent megtesz majd annak megbuktatásáért – jogilag, gazdaságilag, politikailag. Így ha el is bukja a Fidesz a választásokat, az nem feltétlenül jelenti majd a rendszer végét.
A valódi kérdés tehát nem az, hogy leváltható-e Orbán Viktor 2026-ban. Hanem az, hogy képes lesz-e bárki lebontani azt a hatalmi szerkezetet, amely túléli őt is. A válasz az, hogy ehhez nem elég egy választás. Nem elég egy karizmatikus vezető. Nem elég a düh és az elégtétel vágya.
Ehhez idő kell, jogi bátorság, politikai türelem – és legalább két egymást követő, lehetőleg kétharmados győzelem. Enélkül az idei kormányváltás csak félidős eredmény. A rendszerváltás pedig – ha egyáltalán bekövetkezik – nem 2026-ban fog megtörténni, hanem legkorábban egy teljes ciklussal később. És ezt nem árt már most kimondani. Különösen azoknak, akik Magyarországot kívülről figyelik, Szlovákiából vagy bárhonnan máshonnan.
A történet azonban itt nem ér véget. Sőt, itt válik igazán érdekessé, mert az elméleti „árnyékállam” logikája ezen a ponton találkozik a mindennapi kampánypolitika apró, de sokatmondó részleteivel. Azokkal az epizódokkal, amelyek első pillantásra csak kommunikációs bakiknak tűnnek, valójában azonban egy fáradó, védekező rendszer tünetei.
A Fidesz vasárnap országos kongresszust tartott, ahol bemutatta mind a 106 egyéni választókerületi jelöltjét és miniszterelnök-jelöltjét is Orbán Viktor személyében. Ez önmagában rutinesemény lenne, főleg egy hatalomhoz szokott párt esetében. Most azonban történt pár furcsaság.
A Fidesz egyéni jelöltjeiből 41 új név, 65 pedig régi. Orbán ezt úgy értékelte, hogy abban hiszek, hogy az eklézsiát mindig meg kell reformálni, mert a Fidesznél csak a Fidesz a jobb.
Feltűnő volt látni, hogy a Fidesz legismertebb arcai, miniszterei, „nagykutyái” feltűnően kerülik az egyéni megmérettetést. Egyetlen kivétel akad: Navracsics Tibor, a részben körön kívülivé vált közigazgatási és területfejlesztési miniszter, korábbi uniós biztos, aki Budapesten indul. Rajta kívül mindenki más inkább a listás hely biztonságát választja. Az egyéni körzet túl sok kockázatot hordoz. A lista viszont védelmet ad. Főleg a lista élén levőknek. Ez önmagában mindent elmond arról, mennyire hisz a Fidesz saját verhetetlenségében.
Orbán Balázs kampányfőnök, Orbán Viktor politikai igazgatója., aki a kampány szellemi arculatának egyik fő felelőse ezen a kongresszuson óriási, amatőr hibát vétett. Nem védette le ugyanis a „Biztos választás” szlogen domain nevét.
Magyar Péter és a Tisza Párt pillanatok alatt felismerte a lehetőséget. Lecsapott rá, megvette a domaint, és órákon belül ellenzéki tartalommal töltötte meg. Az üzenet világos volt: a Fidesz csak a „korrupt oligarcháknak” jelent biztos választást. Végül jogi síkra terelte az ügyet: védjegyoltalmat kért a szlogenre. Ez már nem poén volt, hanem kényszerhelyzet teremtése. Innentől a Fidesz csak a Tisza engedélyével használhatná saját kampánymondatát pólón, bögrén, plakáton.
A történet jelentőségét sokan alábecsülik, pedig ez a kampánypolitika egyik legdrágább terepe. Egy szlogen nem pusztán egy mondat. Rákerül mindenre: óriásplakátokra, reklámtárgyakra, online hirdetésekre. Ezeket hónapokkal a választás előtt gyártják le, szerződésekkel, nyomdai kapacitásokkal, előfinanszírozással. Három hónappal a voksolás előtt általában már nincs mozgástér. Ha ilyenkor derül ki, hogy a szlogen jogilag támadható, akkor három rossz lehetőség marad: kidobni a kész anyagokat, újratervezni mindent, vagy engedélyt kérni az ellenféltől. Mindhárom pénzbe kerül. Sok pénzbe. És ami legalább ilyen fontos: időbe és hitelességbe.
A jogi dimenzió eközben egy másik fronton is megjelent. Magyar Péter bejelentése szerint a Fővárosi Törvényszék első fokon a Tisza Pártnak adott igazat a Index kiadójával szemben. A kormányközeli lap ugyanis egy olyan dokumentumra épített komplett kampányt, amelyről azt állította, hogy a Tisza 600 oldalas gazdasági programja. A probléma csak az volt, hogy a dokumentum nem létezett. A benne szereplő hivatkozások egy részét – a bírósági eljárás során bizonyítottan – a mesterséges intelligencia „hallucinálta”.
A Fidesz kampányszlogen-bakija, a Fidesz aktivisták előtti választói ajtócsapkodások, az egyéni jelöltek óvatossága, a jogilag megcsúszott propagandacikkek mind ugyanarra mutatnak: a rendszer védekezik. Nem magabiztos, hanem ideges. Nem támad, hanem reagál. És miközben kifelé még mindig az erő, a stabilitás és az elkerülhetetlenség képét próbálja sugározni, belül egyre több a repedés.
Ezt mutatja a Medián friss, január 14-én kijött felmérése, de a többi közvéleménykutatás is. A közös bennük az, hogy sehol sem látni trendfordulót. A Mediánnál a Tisza 12 pontos előnyt élvez, nyár óra újra nyílik tehát az olló a Tisza és a Fidesz között. Minden kutatóintézetnél a Tisza legalább 2,5 millió szavazót tudhat magáénak, a Fidesznél van nagyobb szórás 2,1-3 millió között. Három hónappal a választások előtt rendszerint nagyon nehéz trendet fordítani, ami a mérések többsége alapján a Tiszának kedvező.
Ez a politika a haragra és a reményre épít. Magyar eddig gyakran agresszíven reagált a kritikákra, és feltétlen lojalitást várt el még támogatóitól is. Ugyanakkor megszólalásai pontosan illeszkednek közönsége lelkiállapotához. Kerüli a megosztó témákat, egyszerű üzeneteket ismétel, rendezvényei profik, pénzbőségre utaló körülmények között zajlanak. Gyorsan tanul. Szlovákiában leginkább Igor Matovič jutna róla eszünkbe.
Magyar Péter számára a legfőbb kockázat a jövőre nézve, hogy egy szokatlanul heterogén szavazótábort egyesített a Tisza logó alatt. Olyan választók gyűltek össze, akiket nem közös ideológia, hanem egyetlen erős vágy tart össze: az Orbán-rezsim eltakarítása. Ez azonban egyben a Tisza legnagyobb kockázata is. Ha Magyar Péter kormányra kerül, ez a széles koalíció könnyen széteshet. Magyar Péter helyzetét tovább nehezíti a túlígérés öröksége, miközben szavazói jelentős része azonnali elégtételt vár Orbán Viktor bukása után. A baloldali értelmiség egy része már most abban bízik, hogy újra ő lehet a közélet morális iránytűje – csakhogy a végrehajtó hatalom egy jobboldali politikus kezébe kerülne, erős ellenpont nélkül.
A széttartó elvárásokat nem lehet egyszerre kielégíteni. Új pártok jelenhetnek meg, a politikai tér visszarendeződhet egy normálisabb spektrumra. Ha a Tisza ezt túléli, akkor egy lesz a versengő pártok között – nem több, nem kevesebb. Legkésőbb négy év múlva új választások lesznek, és utána Magyar Péter aligha kormányozhat egyedül.
Egy esetleges Tisza-kormánynak ráadásul rendkívül nehéz örökséggel kellene szembenéznie. Súlyos gazdasági helyzet, felfokozott társadalmi várakozások, és egy olyan ellenzék, amely nem szokványos parlamenti ellenzék lesz. Orbán ugyanis – ha át is engedi a kormányzást – hatalmas árnyékállam fölött rendelkezik majd. Hozzá kötődik a főügyész, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Számvevőszék, a piacfelügyelet, és nem utolsósorban óriási gazdasági és mediális erőforrások. Minden adott lenne ahhoz, hogy az új kormány bukását siettesse, majd egy új választáson, „friss demokratikus legitimációval” visszatérjen a hatalomba. Pont úgy, mint legutóbb Robert Ficonak és a Smernek is sikerült. Orbánt végleg legyőzni nehéz, hosszú küzdelem lesz.
Eközben a kampányidő hivatalosan is elindult. Sulyok Tamás köztársasági elnök kiírta a választást április 12-re. A dátum senkit nem lepett meg, de véglegessé tette az időkeretet. Három hónap maradt. Kevés idő stratégiai fordulatra, sok idő hibákra. A pártok most már nem terveznek, hanem visszaszámolnak. És ebben a három hónapban dől el, hogy a kormányváltás puszta epizód lesz-e – vagy egy hosszabb, fájdalmas, de valódi rendszerváltás első fejezete.
Király Zsolt
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
