A szervezők szerint minden korábbinál nagyobb tömeget vonzott a 2025-ös Budapest Pride. A rendezvény nem csupán a szivárványos közösség láthatóságáról, hanem egyértelműen a kormányellenes demonstrációról is szólt. A felvonulók nem rejtették véka alá: nem értenek egyet a Fidesz-KDNP politikájával, és a kormányváltásban érdekeltek.
A kurucos ellenállás akkor kapott további lendületet, amikor Orbán Viktor megpróbálta betiltani a rendezvényt, a hatóságok pedig bírságokkal fenyegették a résztvevőket. A lóversenypályára küldték őket, miközben a lovakat sajnálták. A klasszikus családmodell, az „anya és apa” politikai jelszavai mellé szankciós kilátásokat is társítottak – de mindez nem riasztott el sokakat, köztük anyákat és apákat sem, akik a jelenlétükkel fogalmaztak meg markáns véleményt a magyar belpolitikáról.
Eddig ez az ügy az anyaországi testvéreink dolga – ők majd eldöntik, mikor elégelik meg a saját kormányukat. A történet azonban akkor válik igazán érdekessé számunkra, ha megnézzük, ki mindenki menetelt ott a tömegben. Ki volt az, aki nemcsak a Pride LGBTI közössége mellett állt ki, hanem a magyar kormány ellen is?
Felvidékről is érkezett „erkölcsi üzenet” – a kormány ellen
A válasz kínos. Olyanok is ott vonultak, akik papíron a Fidesz partnerei, a NER felvidéki nyúlványainak haszonélvezői. Olyan szereplők, akiket a budapesti kormányzat – Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Magyar Levente, Orbán Ráhel és Világi Oszkár – hosszú évek óta kitüntetett figyelemben és bőkezű anyagi támogatásban részesít.
Vegyük például Bokor Rékát, a Magyar Szövetség liberális, politikusát, Párkány városának önkormányzati képviselőjét, potenciális polgármester-jelöltet.
Ő nem csupán büszkén jelen volt a Pride-on – közösségi oldalán is részletesen beszámolt róla, hogy progresszív barátaival együtt vonul, hogy kiálljon a Pride üzenete mellett. Mindezt úgy, hogy:
A Magyar Szövetség párt tagja, sajtótájékoztatókon vesz részt, politikai tartalmakat fogalmaz meg a párt (illetve annak elődpártjai) nevében.
Tagja annak az etikai bizottságnak, amely kizárta a pártból Gyimesi Györgyöt – a legnépszerűbb felvidéki magyar politikust, nemzeti, konzervatív értékrendje miatt.
A Gombaszögi Nyári Tábor egyik fontos háttérembere, amely tábor évek óta százmilliós nagyságrendű támogatásokat kap a magyar kormánytól.
Zenekara, a Jóvilágvan, és párkányi fesztiválja rendszeresen részesült kiemelt kultúrtámogatásban Magyarországról.
Párja, Orosz Örs a vezetője annak a Sine Metu szervezetnek, amely szintén jelentős magyar állami pénzekből „értékmentéssel” is foglalkozik, könyveket ad ki – gyakran olyan szereplők társaságában, mint a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt vagy Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkára, Magyar Levente.
Zenekara, a Jóvilágvan, és párkányi fesztiválja rendszeresen részesült kiemelt kultúrtámogatásban Magyarországról.
Párja, Orosz Örs a vezetője annak a Sine Metu szervezetnek, amely szintén jelentős magyar állami pénzekből „értékmentéssel” is foglalkozik, könyveket ad ki – gyakran olyan szereplők társaságában, mint a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt, Kiss János, Orbán Viktor személyi titkára, vagy Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkára, Magyar Levente.
És akkor még nem beszéltünk párkapcsolati szálairól – Orosz Örs, a Magyar Szövetség korábbi alelnöke, jelenlegi megyei és komáromi önkormányzati képviselő ugyanis élettársa volt vagy talán még most is az.
A rendszer gyermekei a rendszer ellen
Röviden: az a politikai és kulturális holdudvar, amely a budapesti kormányzat pénzéből él, most nyíltan az Orbán-kormány ellen tüntetett. Azaz, miközben Budapesten Orbán Viktor és Magyar Péter vívják politikai háborújukat, addig a Fidesz felvidéki „megbízható partnerei” már nyíltan ott masíroznak az ellenzéki tömeggel.
Történik mindez alig két héttel a Gombaszögi Nyári Tábor előtt, ahol szombaton majd ismét fellép Bokor Réka és a Jóvilágvan, ismét villoghat a Sine Metu, és ismét dőlni fognak a milliók a felvidéki „értékmentésre”, „kultúraépítésre”, „fiatalok megszólítására”. Jönnek az újabb könyvbemutatók, bejelentések, szalagvágások, és újra dől a pénz.
Mindent értünk, ennyire vannak képben Budapesten: A magyar államtitkár szerint Gyimesi „Bugár-féle most-hidas politikus”
Mit csinál ilyenkor a NER? Még több pénzt küld
A kérdés már csak az: mikor veszi észre Budapest, hogy akit a keblén melenget, az közben belemar a kézbe, amely eteti?
Mert az eddigi eurómilliók láthatóan nem voltak elegendőek sem lojalitásra, sem erkölcsi tartásra, sem politikai egyenességre. Csak arra, hogy a Pride-on büszkén vonulva hirdesse valaki: a rendszer, amelyből él, az maga az ellenség.
Király Zsolt: Semjén Zsolt megszólalt felvidéki ügyekben. Bár ne tette volna
Lehet, hogy még többre lenne szükség? Talán még több pénzt kellene önteni ebbe a körbe? Mert az eddigi eurómilliók láthatóan nem voltak elegendőek ahhoz, hogy lojalitást vásároljanak – sem a magyar kormányhoz, sem azok értékrendjéhez.
Király Zsolt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


