Király Zsolt: Gyimesi győzött ott, ahol a Magyar Szövetség elbukott – Léva hatéves harca a magyar iskola tornaterméért

Király Zsolt: Gyimesi győzött ott, ahol a Magyar Szövetség elbukott – Léva hatéves harca a magyar iskola tornaterméért

Hat év küzdelem után új tornatermet kap a Juhász Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola. A történet arról szól, hogyan verte meg a józan ész a középszerűséget – és hogyan segített Gyimesi György ott, ahol a Magyar Szövetség elbukott.

A lévai Juhász Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola története akár szimbolikus is lehetne a felvidéki magyarság sorsáról. Egy iskola, amelyet az elmúlt évek során négyszer költöztettek, minden alkalommal rosszabb körülmények közé (lásd képmontázs). Egy iskola, amely mindig kimaradt a pénzosztásból akkor is, amikor Nyitra megyében a Magyar Szövetség van hatalmon. Muzslára, Palástra például jutott. Oda, ahol a párt megyei képviselői polgármesterek is egyúttal– Lévára, ahonnak történetesen a párt elnöke származik, és ahol formálisan még mindíg az állandó lakhelye van, nem jutott.

Aztán jött 2025 tavasza, és egy fórum, amit a Reviczky Társulás szervezett, és ahová meghívták Gyimesi Györgyöt – a legnépszerűbb felvidéki magyar politikust. Akit a saját pártja, a Magyar Szövetség, épp előtte zárt ki.

Gyimesi György: A Magyar Szövetségben nem jut hely azoknak, akik a józan észt képviselik

Hivatalosan azért, mert bírálni merte a párt tevékenységét vagy éppen tétlenségét, kimondva azt, amit az utca embere is hangoztat, csak éppen a pártvezetés magaslataiba nem hallatszik a hangjuk, vagy éppen nem fordított köpönyeget egy-egy szék kedvéért

Egyúttal azt sem rejtette véka alá, hogy sorozatban hét elbukott választás után nincs értelme nyolcadszor is önállóan nekifutni a parlamenti választásoknak, mert abból csak nyolcadik bukás lesz. Ehelyett inkább szlovák partnert kellene találniuk maguknak. Akiknek ez anno nem tetszett, ma már ők maguk is ugyanezt hangoztatják.

Gubík emberei Léván Gyimesinek: Ugyanazt valljuk, mint Te. Gyimesi: Akkor miért zártatok ki a pártból?

Mindenesetre, amikor Gyimesi érkezését Lévára megneszelte a magyar párt, megpróbálták megakadályozni a fórumot (erről itt írtunk bővebben) – sikertelenül. És ez a kudarc a lévai magyar gyerekek legnagyobb szerencséje lett. Mert azon az estén sikerült elindítani azt, amit hat éven át nem tudtak sem a szülők, sem a megyei képviselők, sem a politikai jóbarátok: egy új tornaterem felépítését.

„2019-ben kezdtem el ezzel az üggyel foglalkozni, még a Covid előtt”

– mondja a Körképnek Urbán Zoltán, a lévai Reviczky Társulás elnöke.

„A szülők, igazgató asszony és a pedagógusok panaszkodtak, hogy a gyerekek feje fölött ha úgy tetszik omladozik a mennyezet. Eső után „kajakozni lehet“.

Az elmúlt két évben három pályázatot adott be Léva városa. Kettő elbukott. Az egyik Nyitra megyén, a másik nyert is meg nem is. A Beruházási Minisztériumnál (MIRRI) beadott pályázat nyert, de sajnos a felhívást törölték átcsoportosítások miatt, így hiába a pozitív elbírálás.”

Amikor februárban negatív értesítés jött a megyétől, Ján Krtík, Léva polgármeste lépett és benyújtották pályázatukat a Környezetvédelmi Alaphoz.

„Ha már jön Gyuri, megkérdezem őt, nem-e tudna segíteni s lobbizni az ügyünk érdekében”

– mondta Urbán Zoltán magának.

Berényi József a Körképnek: Gyimesi kizárása túl kemény lépés volt. Gubík elindult a liberálisok felé (Interjú)

Gyuri, vagyis Gyimesi, akkor már Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter tanácsadójaként dolgozott, így volt kapcsolata a tárca által igazgatott Környezetvédelmi Alaphoz. Nem mellékesen pedig lehetősége is volt vázolni a döntéshozóknak az áldatlan állapotokat Léván magyar szempontból.

„Taraba miniszternek sem kellett sokáig ragozni a témát, azonnal átlátta, hogy évtizedes lemaradás orvoslása várat magára“

– magyarázta a Körképnek Gyimesi.

„Gyimesi, látva áprilisban a lévai állapotokat, megígérte, hogy amit tud, megtesz. Sikerrel!”

– mondja Urbán Zoltán.

Október elején megszületett a döntés: 300 ezer eurós támogatás érkezik a lévai magyar iskola tornatermének teljes felújítására.

Hírdetés

„Ilyen esetekben a politikai adok-kapokat félre kell tenni, mert a közösség érdeke mindíg és minden körülmények közt felülírja az egyén igényét! Gyimesi közbenjárása is kellet ahhoz, hogy sikeres legyen a pályázat. Köszönet mindenkinek ki segített és dolgozott a siker érdekében!”

– tette hozzá.

A „csilli-villi” tornatermek városában a magyar iskola mindig utolsó volt

Léván nyolc alapiskola működik.

„Az összes szlovák iskolának szalonképes tornaterme van. Egyedül a magyar maradt a múlt században”

– mondja Urbán Zoltán.

Hozzátette, hogy időközben Ján Krtík, Léva független, konzervatív polgármestere is a projekt mellé állt, s elindította a folyamatot azzal, hogy a város kihasznált minden pályázási lehetőséget. Az előző vezetés részéről ez nem volt elmondható. „Óriási köszönet neki is! Ez nem nemzetiségi kérdés. Hanem becsületbeli. Hat éve várunk erre. A magyar gyerekek is ugyanúgy megérdemlik, mint a többiek.” – foglalta össze a Körképnek Urbán Zoltán.

A beruházás összértéke 470 ezer euró, amelyhez a város 170 ezres önrészt biztosít.

A munkálatok a közbeszerzések lezárultával hamarosan megkezdődtek, és 2026 szeptemberére várhatóan a diákok egy 21. századi igényeknek megfelelő, felújított tornateremben kezdhetik a tanévet. Lesz ott kézilabdapálya, kosárlabdapálya, új padló, öltözők, zuhanyzók és szertárak.

Megtudtuk, hogy az alapiskola a termet bérbe is adhatja – városi sportligák használhatják, ami egy kis pluszbevételt is jelent majd a tanintézménynek.

Az iskola, amely túlélte a közönyt

A Juhász Gyula MTNYA jelenleg 130–140 diákot oktat kilenc osztályban. Az intézményt Lórincz Katalin igazgatónő vezeti.

Tíz gyerek van az első osztályban. Léva környékén nincs más magyar iskola. Aki magyarul akar tanulni, vagy ide jön, vagy utazik Zselízre, Ipolyságra vagy Nagyölvedre.

A helyi oktatásügyben jártas magyarok szerint a fejlesztés új reményt ad a lévai magyar oktatásnak:

„A szülők sokszor dilemmáztak: magyar iskolába írassák a gyereket, vagy inkább szlovákba, mert ott szebb az épület, modernebb a felszerelés. Most már nem kell ezen gondolkodniuk. Ez az akadály elhárult.”

– támasztja alá Urbán Zoltán.

„A magyarságnak össze kellene fognia”

A Reviczky Társulás, amely a projektet kezdeményezte, 1913 óta működik, és ma is a Felvidék legrégebbi magyar civil szervezete.

„Móricz Zsigmond is tiszteletbeli tagunk”

– mondja Urbán Zoltán büszkén.

„Most is hetven-nyolcvan aktív tagunk van, és mind egy ügyért dolgozik: hogy Léva ne veszítse el a magyar arcát.”

A mostani fejlesztés tehát nemcsak egy tornaterem felújítása. Az a közösségi önbecsülés visszaszerzése.

„Amikor hat éve elvállaltam, hogy végigviszem ezt az ügyet, azt hittem, sokan mellém állnak. Aztán hátranéztem, és nem volt mögöttem senki, kivéve az igazgató asszonyt.”

– mondja.

„A magyarságnak össze kellene fognia. Ez a tornaterem most annak a bizonyítéka, hogy ha van egy ember, aki nem adja fel, a csoda is megtörténhet.”

A városban már készülnek a 2026-os ünnepélyes átadásra. Remélhetőleg, a Magyar Szövetség ezúttal nem fogja megpróbálni megakadályozni Gyimesi György meghívását.

„Mert aki ígér, és betartja, az megérdemli, hogy ott legyen”

– mondják a Körképnek a helyiek.

„Engem nem érdekel, ki milyen pártban van. A lévai magyar gyerekeknek most végre jutott a jóból. A magyar gyermek a felvidéki magyarság jövője! Ez a fontos.”

– foglalja össze Urbán Zoltán.

És talán ez a történet is azt üzeni, hogy a Felvidéken még mindig van esély – csak néha a pártirodákon kívül kell keresni a valódi magyar érdeket.

Király Zsolt

Riport Léváról, ahol hat év után végre nem a plafonról csöpög a víz, hanem remény hullik a magyar gyerekek fejére.

Képek: Urbán Zoltán archívuma


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »