Érdekes idők járnak a felvidéki magyar érdekképviselet háza táján. A Magyar Szövetség, mely kezd szétesni, és már a leghűségesebb fegyverhordozók is hátat fordítanak a pártnak, legújabban az A-ligáról beszél – arról a misztikus politikai elitcsoportról, ahol szerintük egy magyar pártnak mindenképpen ott a helye, különben a „régió nem kap semmit”. Mintha a felvidéki magyar közösség sorsa valami VIP-belépőtől vagy backstage-karszalagtól függne.
Gubík napja leáldozóban – Kilépett a Magyar Szövetségből a pártelnök hűséges szóvivője
És akkor jön a Progresszív Szlovákia parlamenti frakcióvezetője, Martin Dubéci, és odaszúr egy elegáns, liberális mondattal Gubíkéknak: Szlovákiában a normális államnak úgy kell működnie, hogy minden régió egyenlő, és ne azon múljon a fejlődése, hogy a vezetője milyen dotációt, támogatást tud „kivakarni” a kormányból. Magyarul: nem a bratyizás a fejlesztéspolitika alfája és ómegája.
A két világkép közti kontraszt szinte karikatúraszerű. A Magyar Szövetség szerint az a baj, hogy ők nincsenek a kormány asztalánál. Dubéci szerint meg épp az a baj, hogy valaha így működött a rendszer. A Magyar Szövetség vezetői azt szeretnék, ha úgy működnének a dolgok Pozsonyból is, mint Budapestről. Hogy Világi Oszkár oligarcha, vagy a „stratégiai partner” leosztja a magyar adófizetők pénzét saját magának, vagy politikai rabszolgáinak. Ezért van szinten az országos elnökség összes tagjának polgári társulása, fesztiválja, civil szervezete, polgármesteri hivatala, hogy oda be tudja talicskázni az adóforintokat. És talicskázná az adóeurókat is. Ehhez kellene az A-liga?
Király Zsolt: Komáromban ismét kiderült, mennyire szétesett a felvidéki magyar közélet
És hogy kinek van igaza? Itt jön a történet legszebb része: Gúta. A város, amely a Magyar Szövetség számára állandó kampánydíszlet, amikor arról kell beszélni, hogyan nem fejlődnek a magyar vidékek. Csakhogy van egy apró bökkenő: Gúta polgármestere, Halász Béla nem tagja egyetlen pártnak sem. Pontosabban a Magyar Szövetség elődjének, az MKP-nak a sorait erősítetté, míg ki nem tették a szűrét a megélhetési politikusok. Csakúgy, mint Gyimesi Györgyét. Mert náluk a tehetség, a siker, a kitartás, az önálló gondolkodás, a merészség nem erény, hanem halálos bűn. Halász tehát nem ül semmilyen A-ligában, B-ligában, de még a kispadon sem. A módszere egyszerű: dolgozik. És – ami még irritálóbb lehet egyesek számára – sikeres is.
Gubík lesz a Magyar Szövetség végzete. A párt keménymagja lemorzsolódik, kataklizmaszerű összeomlást jósolnak a számok
Ha tehát Gúta tud fejlődni anélkül, hogy a Magyar Szövetség bent lenne a hatalmi centrumokban, az elég egyértelmű üzenet: a Szövetség „A-ligás” narratívája nem több, mint újrahasznosított alibi. Egy politikai termék, amelynek célja nem a közösség, hanem a saját szerepzavarainak elfedése.
Miközben a Progresszív Szlovákia világképe legalább konzisztens: minden polgár egyenlő, a régiókat pedig nem jutalmazni vagy büntetni kell, hanem szolgálni. Ez a vita tehát nem egyszerűen két párt konfliktusa. Ez két országkép ütközése: az egyik a múltba kapaszkodik, a másik a jövőt próbálja megérteni. És míg a Magyar Szövetség helyett egyre több liberális, progresszív gondolkodású magyar inkább a PS-t választja, addig halász helyi szinten magyar alternatívát kínál. És ha lakossági fórumon mért számháborúban mérjük, simán megveri a PS-es korábbi miniszterelnököt is. Meg előtte megverte az MKP, hatalomba belekényelmesedett polgármesterét is.
Gútán Halász Béla legyőzte Ódor Lajost
És hogy ki nyeri a meccset? Ha a gútai példa bármit is számít, akkor a teljesítmény. Nem a liga.
Király Zsolt
Nyitókép forrása: Martin Dubéci Fb-oldala
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


