Kioktatta a kanadai kormányfőt a kínai elnök

Kioktatta a kanadai kormányfőt a kínai elnök

Hszi Csin-ping kínai elnök kioktatta Justin Trudeau kanadai kormányfőt rövid találkozójuk alkalmával a G20-as csúcson. Az enyhe diplomáciai karcsörte hátterében az állt, hogy Trudeau a korábbi találkozójukon elhangzottakat kiszivárogtatta a sajtónak.

Trudea néhány pillanattal a kioktató szavak előtt aggodalmát fejezte ki amiat, hogy Kína esetleg beavatkozik Kanada belügyeibe.

“Minden, amiről beszéltünk, kiszivárgott a sajtóhoz. Ez nem helyes. (…) Nem ez a párbeszéd módja, ha tényleg van önben őszinteség”

mondta Hszi. Trudeau ekkor közbeszólt, közelebb lépett hozzá, és azt felelte:

Hírdetés

“Kanadában mi hiszünk a szabad, nyílt és őszinte párbeszédben és ez továbbra is így lesz”

mondta, majd hozzátette, hogy a jövőben is lesznek olyan kérdések, amelyekben nem fognak egyetérteni.

Miközben Trudeau erről beszélt, Hszi láthatóan kereste a kiutat a beszélgetésből, majd azzal zárta le, hogy kijelentette, “Előbb teremtsük meg a feltételeket” az őszinte párbeszédhez. Majd kezet rázott a kanadai kormányfővel és továbbment.

VG.hu, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »