Kinyíratta az EU az észt nemzeti légitársaságot

Kinyíratta az EU az észt nemzeti légitársaságot

Csődöt jelentett az Estonian Air észt nemzeti légitársaság szombaton, miután előzőleg az Európai Bizottság felszólította, hogy fizessen vissza összesen 91 millió euró állami támogatást. Az észt kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy új nemzeti légitársaságot hoz létre az Estonian Air fontosabb járatainak kiszolgálására.

"Az Estonian Air november 8-án beszünteti működését" – áll a légitársaság honlapján. Az Estonian Air járataira jeggyel rendelkező utasok más légitársaságok szolgáltatásait vehetik igénybe, vagy decemberben kérhetik a jegyárak visszatérítését.

Az észt állam 2010 óta több alkalommal is feltőkésítette a 2006 óta veszteséges Estionan Airt, továbbá 37 millió euró mentőhitelt is nyújtott a cégnek az EU adatai szerint. A tallinni kormány szombaton bejelentette, hogy Nordic Aviation Group (NAG) néven új állami kézben lévő légitársaságot hoznak létre, amely vasárnaptól az Estonian Air legalább nyolc fő célállomására indít járatokat.

Hírdetés

Peeter Tohver, a NAG elnöke bejelentette, hogy a vállalat nem lesz jogutóda az Estonian Airnek.

A NAG-nak nincsen saját flottája, sem személyzete, a járatokat más légitársaságokkal kötött szerződések révén biztosítják, a légijármű-üzembentartási engedélyt, a kereskedelmi platformot és a jegyfoglaló rendszert az Adria Airways szolgáltatja.

Az Estonian Air röviddel azután alakult, hogy a Szovjetunió 1991-ben történt szétesése után Észtország függetlenné vált.

(MTI – HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »