Kinyílott a repce: megírom!

Kinyílott a repce: megírom!

Olyannal kezdjük, amivel még soha: virágzik január elején a repce Zala megyében. A Hahót közelében készült felvételek egészen tavaszias hangulatot árasztanak, íme ezek közül egy: 

http://mno.hu/

Vissza a szürke hétköznapokba: ma is érkezhet még többek postaládájába adománykérő levél a Fidesztől, pontosabban magától a miniszterelnöktől. A pártnak persze nem kenyérre kell, így is 876 millió forintos éves támogatást irányoz nekik elő a költségvetés, a propagandára költött milliárdoknak meg közpénz a forrása. De a szakértők azt jósolják: további százmilliókat dobhatnak össze a kormányzó pártnak a hívei. Ennél is fontosabb azonban a szavazó-támogató közösség mozgásban tartása, a kötődés erősítése, szólnak az elemzések – és alighanem ez az ügy napokig tematizálja még a közvéleményt.

Mindenkinek lelke rajta. 

Az újév beköszöntével elég nehezen veszi fel a magasabb fordulatszámot közéletünk, sorsdöntő események helyett inkább különféle sajtótájékoztatókkal bombázzák a pártok a nagyérdeműt. A Liberálisok mérhető támogatással ugyan nem rendelkeznek, ám a téma, amit boncolgatnak ettől még fontos: megkezdik a külföldön tartózkodók választási mozgósítását. Erről Sermer Ádám elnökhelyettes beszél 10 óra körül, hírt adunk róla. Az LMP-nél a béremelés a fő téma: Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes kora délután Budapesten, Ungár Péter elnökségi tag Szombathelyen követel több bért az embereknek, utóbbi kifejezetten a közszolgálati dolgozóknak. Demeter Mártát, a párt szakpolitikusát viszont egészen másról, a hadászati fejlesztésről és az iskolák terrorellenes intézkedési tervéről kérdezik 7.45-kor a Lánchíd Rádióban – érdekes ügy, érdemes meghallgatni. 

A Jobbik a másik fontos humán témára, az egészségügyre koncentrál ma: Varga-Damm Andrea képviselőjelölt a 21. századi ellátásról, a várólisták megszüntetésének fontosságáról beszél. Megírjuk majd, pontosan miről. 

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A nemzetgazdaság területén a KSH adatközlése ígérkezik a legfontosabbnak, még ha izgalmasnak nem is feltétlenül. A szeptember-novemberi munkaerőpiaci mutatókat közli a statisztikai hivatal; augusztus és október között a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 36 ezerrel 183 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,0 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, az adatok szerint 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Ami a diplomácia világát illeti: délután három körül nyilatkozik a sajtónak Orbán Viktor és Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke, miután megbeszélést folytattak. Hírt adunk erről is. 

Most pedig sport.

A sísport szerelmesei nem fognak unatkozni csütörtök délután, hiszen férfi műlesikló világkupát rendeznek Zágrábban délután 12.45-kor, illetve 16.30-kor. Továbbá Innsbruckban 14.00-tól négysáncverseny lesz. Aki inkább a futballt preferálja, annak javasoljuk a Celta Vigo-Barcelona és a Numancia-Real Madrid mérkőzéseit. Az előbbi 19.00-kor, az utóbbi 21.00-kor kezdődik.

Az idő enyhe lesz, a megszokottnál magasabb nappali hőmérséklettel és változóan felhős éggel. 3 és 10 Celsius-fok között ingadozhat a higanyszál, estére mínusz két fokig hűlhet le a levegő. Úgyhogy a repce most még talán nem fagy le. 

Derűs napot! 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »