Kínos: Vulgáris üzenetek fogadták Ficót Poprádban, elmaradt az előadása

Kínos: Vulgáris üzenetek fogadták Ficót Poprádban, elmaradt az előadása

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken nem tartotta meg tervezett előadását egy poprádi gimnáziumban. Az eseményt beárnyékolta, hogy az iskola előtti járdán sértő feliratok jelentek meg. Többek között a „Fico egy áruló” és egy vulgáris, Putyinra utaló üzenet („Hogy’ ízlik Putyin f…”) fogadta az érkezőket. A helyszínre a rendőrség is kivonult.

Az iskola gyorsan reagált a helyzetre. A vulgárisabb üzenetet letisztították a járdáról. Az „áruló” feliratot egy szőnyeggel takarták le. A feliratok mellett két, állítólag Robert Ficóra emlékeztető arckép is megjelent a földön.

Elhalasztva, nem törölve

Bár a sajtó először az előadás törléséről számolt be, a kormányhivatal ezt cáfolta. Szerintük az eseményt csak elhalasztották. Maga Robert Fico is megerősítette, hogy a programja változott. Azt állította, hogy már reggel hívta az igazgatónőt az átszervezés miatt, még mielőtt tudott volna a feliratokról.

Fico azzal indokolta a távolmaradását, hogy az Európai Bizottság esetleges kötelezettségszegési eljárásával kellett foglalkoznia. Ez Szlovákia egy friss alkotmánymódosítása miatt indulhat. Az EB szóvivője azonban később jelezte, hogy nincs tudomása ilyen eljárásról. A kormányfő ígéretet tett, hogy „pár nap múlva” pótolja az előadást.

Hírdetés

Az előadás témája a szlovák külpolitika lett volna. Fico a szülők ellenállásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: „demokrácia van, az embereknek különböző nézeteik vannak”.

Szülők és diákok is tiltakoztak

Az előadás már a feliratoktól függetlenül is feszültséget keltett. Jaroslav Naď, a Demokrati elnöke szerint az iskola igazgatónője a tanárok és a szülők ellenállása dacára erőltette a miniszterelnök látogatását.

Sok szülő fontolgatta, hogy tiltakozásul nem engedi gyermekét pénteken iskolába. A Denník N szerint több diák fekete ruhában tervezett megjelenni, hogy ezzel fejezze ki elutasító álláspontját a kormányfő látogatásával szemben. (A Denník N és a Demokrati által bemutatott képet fogadjuk fenntartásokkal, az egyik ellenzéki, radikálisan háborúpárti párt, amely nem először sütött el hatásvadász „információkat” kérészéletű reflektorfényért. A Denník N ultraliberális lap ma már kizárólag az ellenzék javára írja cikkeit, így ha a szülők üdvözölték volna Ficot, akkor arról sem számoltak be. Ez ma a szlovákiai mediális valóság – a szerk.)

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Poprad24, KL, kollázs: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »