Kínos vége lett a kiskunhalasi "driftbajnok” próbálkozásának – videó

Kínos vége lett a kiskunhalasi "driftbajnok” próbálkozásának – videó

Egy fát és egy táblát is „lebombázott” sofőr.

Egy sofőr úgy gondolta, hogy menő, ha autójával driftelget, és ehhez egy kiskunhalasi parkolót választott 2024. augusztus 4-én este. Ez a felelőtlen és veszélyes mutatvány annyira jól sikerült neki, hogy végül egy fának csapódott – írja a police.hu.

Két nappal később ugyanez az autó egy belvárosi gyalogos-átkelőhelyhez gyorsan közeledett, ahol egy anya és gyermeke haladt át éppen, akik észlelve az autóst megijedtek és megtorpantak. Az autósnak szerencsére sikerült lefékeznie, így nem történt nagyobb baj – teszik hozzá.

Ezt követően azonban az autó visszatért a „jól megszokott” parkolóba, ahol ismét megmutatta képességeit. A veszélyes drift során ezúttal egy közlekedési táblát bombázott le.

Hírdetés

A férfi nem gondolta, hogy mutatványát kamerák is rögzítik, melyek fel is kerültek a közösségi médiára. A kiskunhalasi rendőrökhöz érkezett feljelentést követően nem volt nehéz dolguk az egyenruhásoknak, mivel az autó rendszáma is felismerhető volt a felvételen.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/bacskiskunvarmegyeirendorseg/videos/354670507576628/&show_text=false&width=560&t=0

Végül a felelőtlen sofőr is érezhette, hogy lebukott, így nem várta meg, hogy a rendőrök becsöngessenek hozzá, hanem besétált a kapitányságra, ahol feladta magát és beismerő vallomást tett. A férfival szemben pénzbírságot szabtak ki, valamint több hónapra eltiltották a járművezetéstől.

A zebrán történteket egy másik – még folyamatban lévő – eljárás keretén belül vizsgáljak a rendőrök.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »