„Kínos kérdés” – a belga rendőrség stratégiai tanácsadójának válasza tegnap Budapesten

„Kínos kérdés” – a belga rendőrség stratégiai tanácsadójának válasza tegnap Budapesten

Terrorizmus és polarizáció címmel az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tegnap este tartott előadást Saad Amrani, a belga szövetségi rendőrség stratégiai tanácsadója szereplésével.

A „bevándorló hátterű” (marokkói származású) tanácsadó javára legyen mondva, nem csak kliséket mondott, de ugyanakkor kétség kívül óvatos volt.

Nem merte kimondani azt, hogy mi a véleménye a szaúdi befolyásról Európában a terrorizmus terén. Olyannyira, hogy Szaúd-Arábia nevének említése helyett csak annyit mondott, hogy „ismerjük a földrajzi helyét egyes országoknak”.

Hírdetés

Az előadás után Perger István, a képviselet kommunikációs vezetőjével pódiumbeszélgetés következett, majd kérdezni lehetett.

Azt a kérdést tettem fel, hogy mi a véleménye a rendőrségek által gyakorolt „faji alapú megkülönböztetéséről” („racial profiling”). /Így nevezik hivatalosan azt, amikor a rendőrség kinézet alapján lép fel, illetve lép akcióba./

A tanácsadó azzal kezdte igen hosszú válaszát, hogy ez „kínos kérdés”. A belga rendőrséget illetően, mondta, intézményesen ennek éppen az ellenkezőjét kívánják elérni, és minél több olyan embert vonnak be a rendőrség állományába, akik szót értenek a helyi etnikai közösségekkel, de, ismerte el, ezt a gyakorlatot rendőri szinten folytatják Belgiumban és csak remélni tudja, hogy ez a jövőben mérséklődni fog.

Megosztás:

Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »