Kinézné ebből a 83 éves öregúrból, hogy fenéken billent egy maszkos rablót?

Kinézné ebből a 83 éves öregúrból, hogy fenéken billent egy maszkos rablót?

Három maszkos rabló rontott be az írországi Glanmire egyik fogadóirodájába. A maszkosok beugrottak a pult mögé, és fenyegetni kezdték az ott dolgozó alkalmazotta, Tim Murphyt. Ekkor lépett közbe a 83 éves biztonsági őr, Denis O’Connor – írja a The Irish Sun.

Minden olyan gyorsan történt, de azt hiszen, egyiküket megütöttem és el is gáncsoltam – mondta a korát meghazudtoló tettet végrehajtó öregúr. – Ugyanekkor Tim is szembeszállt a másikkal, ekkor döntöttek úgy, hogy elég, mert kiszaladtak. Valamelyikül megbotlott és elesett, amikor menekült, ekkor fenéken rúgtam. Ez igazán jólesett – tette hozzá korunk hétköznapi hőse.

Hírdetés

A fogadóiroda vezetője, Tim Murphy azt mondta a bulvárlapnak: „Hihetetlen, amit Denis tett. Nagyon bátor volt, ahogy segített nekem. Ő egy igazi hős.”

A 83 éves dédnagypapa nyugalmazott géplakatos, aki saját elmondása szerint edzéseit rendszerint úszással vezeti le.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »