Kinevezte a belügyminiszter Jana Maškarovát országos rendőrfőkapitánnyá

Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter kedden kinevezte Jana Maškarovát országos rendőrfőkapitánnyá, mivel egyetért „a rendőrség szakmai megerősítésére és stabilizálására, valamint a közvélemény bizalmának megerősítésére vonatkozó világos tervével” – tájékoztatta a TASR-t Matej Neumann belügyi szóvivő.

Šutaj Eštok közölte, komoly feladatok várnak az új rendőrfőkapitányra – folytatnia kell a rendőrség stabilizálását, és erősítenie kell a közbiztonságot. A belügyminisztérium úgy véli, Maškarová alázattal, energikusan és elszántan akarja vezetni a rendőrséget.

„Az országos rendőrfőkapitánynak példaképnek kell lennie, legyen tekintélye, és a külső nyomástól függetlenül garantálnia kell a törvényességet”

– fogalmazott a tárca. Elsősorban a rendőrök motiválására és a létszám stabilizálására kell koncentrálnia.

Hírdetés

Vonzóbbá szeretné tenni a rendőri hivatást a fiatalok számára, szeretné elérni, hogy jobb fizetést kapjanak, jobbak legyenek a szociális körülményeik, és szeretné fejleszteni az oktatási rendszert, a szakképzés és a karrierépítés rendszerét.

„Nyílt, érdemi kommunikációval szeretné erősíteni a rendőrségbe vetett bizalmat, javítani a kommunikációt a lakossággal, és elérni, hogy a rendőrség minden lépése világos legyen, és tényeken alapuljon”

– tette hozzá a tárca.

Maškarová a rendőrség első női vezetője. Pályafutása több mint 30 éve szorosan kapcsolódik a rendőrséghez. Fontos pozíciókat töltött be, számos szakmai kitüntetést kapott. A szervezett bűnözés és a gazdasági bűnözés elleni küzdelem terén ért el eredményeket.

TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »