Kinek kötnek útilaput a talpára? A minisztereknek meg kell számolniuk munkatársaikat

Kinek kötnek útilaput a talpára? A minisztereknek meg kell számolniuk munkatársaikat

Robert Fico kormánya már dolgozik a nemrég bejelentett hivatalnokelbocsátáson. A minisztereknek április 30-ig kell benyújtaniuk a kormányhivatalhoz „karcsúsító javaslataikat”. Az erről szóló határozatot szerdán fogadta el a kormány.

Most az a feladat, hogy megállapítsák a jelenlegi állami hivatalnokok számát az egyes tárcáknál.

Hírdetés

A kormányfő áttekintést akar kapni az alkalmazottak létszámáról, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amelyekkel racionalizálnák az állami szférában dolgozók számát.

Az állami hivatalnokok számát harmadával kívánja csökkenteni a Fico-kormány, amit már a múlt héten jelezett, miután találkozott Ladislav Kamenický pénzügyminiszterrel. A hivatalnokok létszámának csökkentését tartja az egyik lehetséges útnak, ami az államháztartás konszolidációjához vezet.

Jövőre Szlovákiát az államigazgatás hiányának csökkentése várja, mégpedig a GDP 1 százalékával, vagy 1,4 milliárd euróval. Eddig a kormánykoalíció a dohánytermékek és az édesített italok adójának emelésében állapodott meg. Ez azonban csak 100 millió eurós megtakarítást jelent.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »