Ukrajnában kitört a háború, itt a kertek alatt. Belegondolni is szörnyű, itt minden olyan békés, nyugodt, a fagyos reggelbe az új nap reményét hozóan vakít a szikrázó napsütés. Az emberek jönnek-mennek, mindenki teszi a dolgát. Odaát meg elindult a pokol, s valahol Kijev mellett egy anya zokogva hajlik fia élettelen teteme fölé.
Igen, sejteni lehetett az elkerülhetetlent, Putyin csapatai nem hiába masíroztak olyan kitartóan a határ mentén. De mi, emberek már csak ilyenek vagyunk, a végsőkig bízunk mindig a jobb forgatókönyvben, reménykedtünk hát most is, hogy a tárgyalóasztaloknál mégis csak sikerül ennél észszerűbb megoldásra jutni, és voltak is reményre okot adó kapaszkodóink is ehhez.
Csak hát nem így történt, bekövetkezett a legrosszabb. Az ádáz hatalmi játékok könyörtelenek, semmit sem kímélnek.
Hibás minden fél ebben, a kompromisszumra valódi hajlandóságot nem mutató Nyugat is és Putyin agresszor szerepében tetszelgő Oroszországa is. És nem hibátlan Ukrajna sem, politikája sok kivetnivalót hagy maga után. Mi, magyarok is tudnánk erről ezt-azt mesélni, főleg az Ukrajnában élő nemzettársaink, de most, ebben a pillanatban mégis úgy gondolom, nem ez a lényeg.
A kárörvendezésnek, ami a közösségi oldalakat böngészve itt-ott felvillan, nem beszélve arról a szlovák fejből kipattant eszement párhuzamról, amit Ukrajna és Oroszország kapcsán Szlovákia (a Felvidék) és Magyarország közt vontak, lelkünk legrejtettebb bugyrában sincs helye. Az agresszió ugyanis semmilyen formában sem támogatható. Akkor sem, ha Ukrajna bizonyíthatóan rosszul bánt ott élő magyar sorstársainkkal.
Az önkény soha semmi jót nem szül, világosan látható most is, mi lett a hatalmi játékok eredménye: pusztítás, felesleges és ártatlan emberáldozatok. Csak hogy bizonyítsuk, kinek nagyobb a politikai, gazdasági hatalma, ki a befolyásosabb, kinek jobbak az alkupozíciói, ki számít tényezőnek a világban.
Mit számítanak a kioltott emberéletek, a síró anyák, a csonkán maradt családok! A világ befolyásos férfiainak pusztító játékában ezek nem tényezők. Ráadásul Putyin azzal is tisztában van, hogy a jelenlegi alkupozíciói nem tartanak örökké.
Miközben az emberek nagy része azt latolgatja, mégis, kinek van igaza – mintha az olyan sokat számítana jelenleg -, a közösségi oldalakon a dezinformációk garmadája zúdul ránk, hamis fotókkal, videókkal, adatokkal próbálnak meg hatni az emberi érzelmekre. A propagandagépezet – ami egyékbént része minden háborúnak – beindult mindkét oldalon. Mi, a pusztításra érzékenyebb nők meg, akiket genetikailag is inkább a béketeremtésre, mint az állandó harcra kódoltak, szomorúan kérdezzük: kinek, minek kellett ez a háború?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
