Kincsünk a hit, jövőnk a tudás – Jubileumi tanévet nyitott a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

Kincsünk a hit, jövőnk a tudás – Jubileumi tanévet nyitott a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

Alapítása 15. évfordulóját ünneplő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat augusztus 29-én Szegeden nyitotta meg 16. tanévét. Az eseményen a fenntartó egyházak képviselői, a hálózat működésében érintett szakpolitikai döntéshozók, felsőoktatási intézmények és szakkollégiumok vezetői és munkatársai, valamint a szakkollégiumok hallgatói delegációi, közel 150 roma fiatal vettek részt.

A tanévnyitó ökumenikus istentisztelettel kezdődött a szegedi dómban, amelyen valamennyi keresztény felekezet képviseltette magát.

Jelen volt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, a Csongrádi Református Egyházmegye képviseletében Kereskényi Sándor lelkész.

Igehirdetéssel Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke szolgált. Prédikációjának alapigéje a Jelenések könyvéből szólt: „Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” (Jel 3,11) A püspök a „tartsd meg, amid van!” felszólítást a jubileumi tanévnyitó mottójával – „Kincsünk a hit, jövőnk a tudás” – kapcsolta össze, hangsúlyozva, hogy

A szakkollégiumok hallgatói is hitet és tudást kapnak elődeiktől, tanáraiktól és lelkészeiktől, hogy majd maguk is továbbadhassák mindazt, amit kaptak.

A prédikáció másik központi képe a nyitott ajtó volt, amely két irányba vezet: befelé Istenhez, akitől az ember erőt, vigasztalást és reménységet kaphat, valamint kifelé, a másik ember és a világ felé.

Amit ugyanis az ember Istentől kap – szeretetet, békességet, megbocsátást –, és amit a tanulásával megszerez, azt mások javára is tovább kell adnia. A püspök ezt így foglalta össze:

Az új tanév kezdetén arra biztatta a hallgatókat, hogy éljenek az előttük álló lehetőségekkel, tudásukkal és Istentől kapott ajándékaikkal pedig szolgálják közösségüket. „Isten áldja meg az új tanévet, áldjon meg benneteket, hogy áldás legyetek!” – kívánta a püspök.

Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke is köszöntötte a résztvevőket. A Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium öregdiákjaként személyes hallgatói tapasztalataiból kiindulva beszélt arról, milyen várakozásokkal kezdődik egy új tanév. Kiemelte, hogy a társadalmi integráció elképzelhetetlen a roma közösségek cselekvő részvétele nélkül, ezért arra biztatta a fiatalokat, hogy vállaljanak mind nagyobb szerepet saját szakkollégiumi közösségükben és a közéletben is. Hangsúlyozta,

Sziklai István szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy minden új tanév egyben új lehetőséget is jelent. Beszédében a tapasztalatcsere és az egymástól tanulás fontosságát emelte ki, amelyet a társadalmi integráció egyik alappillérének nevezett. Szegedet és az itteni együttműködéseket követendő példaként állította a résztvevők elé.

A város és az egyetem szerepe Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében is hangsúlyosan megjelent. Klebelsberg Kunó gondolatát – „Rólad szólnak a kövek” – felidézve Szegedet szellemi katedrálisként jellemezte. Kiemelte a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium és a Szegedi Tudományegyetem szoros együttműködését, a hallgatókat pedig arra emlékeztette, hogy a társadalomnak legalább akkora szüksége van a tudásukra, a tehetségükre és a felelős szerepvállalásukra, mint amekkora támogatást ők kapnak a közösségtől.

Hírdetés

Biczó Gábor, a Roma Szakkollégiumok Egyesületének elnöke a jubileumra megjelent három kötetet mutatta be. Az Úton – A magyarországi roma szakkollégiumi hálózat története és eredményei című kötet a szervezet kialakulását, fejlődését és eredményeit összegzi. A több száz végzett hallgató életútját vizsgáló alumnikutatás eredményei azt mutatják, hogy az egykori szakkollégisták túlnyomórészt sikeres, környezetükre jelentős hatást gyakorló értelmiségiként érvényesülnek.

A magyarországi roma szakkollégiumok tagságának országos vizsgálata 2. – Humán Regiszter 2025 című munka a 2025 őszén nyilvántartott 337 szakkollégista családi, társadalmi, földrajzi-​környezeti és felsőoktatási hátteréről ad átfogó képet.

Az Ezek mind mi vagyunk – Tanulmányok a roma szakkollégiumi hálózat intézményeiről címet viselő tanulmánygyűjtemény pedig az egyes szakkollégiumokat mutatja be. A kiadvány szerzőinek többsége belülről ismeri az intézmények működését, így a kiadványban feltárulnak a közösségek kevésbé látható sajátosságai, értékei és szakmai tapasztalatai is. Biczó Gábor hangsúlyozta: az elmúlt másfél évtized tapasztalatainak újbóli számbavétele nem pusztán visszatekintés, hanem a folytatásba vetett bizalom és a jövő alakításának alapja is.

„Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-ben, négy történelmi egyház – az evangélikus, a görögkatolikus, a római katolikus és a református egyház – együttműködésével indult útjára. Az egyházak vezetői egy-egy roma szakkollégium megalapításával teremtették meg annak alapjait, hogy mára tizenegy intézményt összefogó, országos hálózat jöjjön létre. A szakkollégiumok a fővárosban és a vidéki felsőoktatási központokban egyaránt fontos szerepet töltenek be.

A roma szakkollégiumok különleges és egyedülálló tehetséggondozó műhelyek: céljuk, hogy a perifériális társadalmi környezetből érkező roma és/vagy hátrányos helyzetű fiatalokat segítsék a felsőoktatási tanulmányok sikeres elvégzésében, támogassák szakmai és személyes fejlődésüket, valamint hozzájáruljanak a lemorzsolódás megelőzéséhez.

A hálózat küldetése ugyanakkor túlmutat a diploma megszerzésének támogatásán. A szakkollégiumok olyan közéleti szerepvállalásra nyitott, a társadalmi párbeszéd iránt elkötelezett roma értelmiségiek formálódását segítik, akik szakmai kiválóságukat a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel ötvözik, és később saját közösségeikben is hiteles példát jelenthetnek a fiatalabb generációk számára.

Az egyházi nevelés szellemiségére épülő közösségekben a hallgatók nemcsak szakmai, hanem morális, közösségi és lelki fejlődésére is kiemelt figyelmet fordítanak. Az ökumenikus szemléletű szakkollégiumi közösségek lehetőséget teremtenek arra is, hogy a történelmi egyházakhoz tartozó fiatalok saját hitük és lelkiségük megélésén keresztül gazdagítsák egymás közösségét” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban közzétett Facebook-bejegyzésében Gyeney Laura nemzetiségi ombudsmanhelyettes, aki ugyancsak jelen volt az eseményen.

A program a közös ebédet követően Szeged felfedezésével folytatódott: a résztvevők egy interaktív városnéző séta során ismerkedhettek meg a város nevezetességeivel.

Az estét Oláh Gergő és a Kucubanda koncertje, majd táncház tette igazán emlékezetessé.

Vasárnap a szakkollégistáké volt a főszerep: szavalatokkal és zenei produkciókkal készültek, majd az Érintések Improvizációs Színpad interaktív előadása következett. A személyes történetekre és az egymásra figyelésre épülő előadás sokakat mélyen megérintett, méltó lezárása volt a jubileumi hétvégének.

A kétnapos országos tanévnyitó az ünnepi alkalmon túl a személyes találkozásoknak is teret adott. Az eltérő helyi közösségekből és szociokulturális háttérből érkező hallgatók megismerhették a várost, kötetlen beszélgetéseken vehettek részt, továbbá új szakmai és személyes kapcsolatokat is kialakíthattak, amelyek nemcsak az egyetemi évek alatt lehetnek meghatározók: olyan közösségi és szakmai erőforrást jelenthetnek, amelyre a diploma megszerzése után is építhetnek.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, Evangélikus.hu

Fotó: Miskolci Egyházmegye, Evangélikus.hu, Gyeney Laura

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »