Immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ népszerű kincsestábora, amelyet idén július 6. és 10. között tartottak meg a Káptalandombon. A 6–12 éves gyerekeknek szóló nyári program célja, hogy a művészeti nevelés és a múzeumpedagógia kreatív eszközeivel, játékos és alkotó módon adja át a hitéleti, bibliai, valamint kultúrtörténeti értékeket.
A korábbi években a táborozó gyerekek feldolgozták a Lovagkirály legendáit, ismerkedtek a reneszánsz és a barokk korstílusokkal, megjelenítették Noé bárkáját és alkottak a teremtésvédelem jegyében. Az idei tábor témája az Ószövetség egyik meghatározó alakja, Mózes volt; a tábor vezetői Pintérné Rácz Krisztina múzeumpedagógus és Pintérné Gergics Ágnes művészetpedagógus voltak.
A tábor első napján a Mózesnek tulajdonított könyvekről, leginkább a Teremtés könyvéről volt szó. El is készítette mindenki a sajátját fából készült könyvdoboz formájában, melyet festettek és fémveretekkel láttak el. A könyvbe hét lap került, rajtuk a teremtés hét napjának rajzos elbeszélésével. A teremtéstörténet egy-egy mozzanatáról agyag domborművek is készültek.
Szöveg és fotó: Pintérné Gergics Ágnes
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


